Tech

Nem csak a mozikban tér vissza Aladdin és az Oroszlánkirály

Aki a 90-es években volt gyerek, az biztos emlékszik az olyan, népszerű Disney-rajzfilmek alapján készült videojátékokra, mint az Aladdin vagy a The Lion King. A mikiegeres cég az utóbbi években a nosztalgiára építve sorra küldte a mozikba a sokak által imádott mesék élőszereplős változatait (Dzsungel könyve, Aladdin, Dumbo, Oroszlánkirály), és nagyon úgy tűnik, hogy nem elégednek meg ennyivel, hiszen még az idén piacra dobják a két említett videojáték felújított verzióját, méghozzá október 29-én, PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re.

A két program eredetileg 1993-ban és 1994-ben jelent meg, az új kiadások pedig Disney Classic Games: Aladdin and The Lion King címmel kerülnek a boltok polcaira, tehát egybe csomagolva kapjuk meg a két oldalnézetes platformer klasszikust. A Disney ugyanakkor nemcsak újra kiadja a játékokat, de át is dolgozták őket: a felbontást a mai kívánalmakhoz igazították, és általában a külalakon is csiszoltak. És ez még nem minden, hiszen kapunk olyan extrákat, amik az eredeti programokban nem kaptak helyet: bárhol menthetünk, és arra is lesz mód, hogy bármikor 15 másodpercet visszatekerjünk, ha esetleg elrontanánk egy ugrást vagy nem reagálnánk időben a felbukkanó ellenségekre.

A teljesen kezdőknek lesz sérthetetlenség is, illetve elérhető lesz az Interactive Game Viewer mód, amiben megkapjuk a teljes végigjátszást, amibe akár bele is pörgethetünk, hogy a kedvenc részünknél vegyük át az irányítást. További bónusz, hogy mindkét játék végigjátszható lesz az eredeti, ma már abszolút retrónak számító látványvilággal, és a programnak része lesz az Aladdin egykori tradeshow változata is, ami az elmúlt 26 évben sehol nem volt elérhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik