Tech esport

E-sportolóként többet kaszáltak egy bajnokságon, mint Djokovic Wimbledonban

Augusztus 20. és 25. között zajlott a világ egyik legnagyobb e-sport bajnoksága, a The International, ahol a résztvevő csapatak a Dota 2 videojátékban mérték össze a tudásukat. A helyi idő szerint vasárnap délután záródó eseményt az OG nevű csapat nyerte, akik a versenysorozat történetében először nemcsak megvédték a tavalyi címüket, de rekordösszegű díjban, 15 603 133 dollárban,

azaz nagyjából 4,6 milliárd forintban részesültek.

A csapat tagjainak ez fejenként 3,1 millió dollárt (917 millió forint) jelent, ami már önmagában is elképesztő összeg, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ezzel az összeggel az OG e-sportoló tagjai olyan világsztár atlétákat előztek meg, mint például Tiger Woods, aki a 2019-es Masters bajnokságon „mindössze” 2,07 millió dollárt kaszált, vagy éppen Novak Djokovic, aki 2,9 millió dollárt vihetett haza, miután győzedelmeskedett Wimbledonban.

És azok sem panaszkodhatnak, akik a dobogó második fokára fértek fel, hiszen a bajnoki címet hiába nem szerezték meg, az OG-val szemben elvérző Team Liquid összesen 4 458 038 millió dollárt (1,3 milliárd Ft) zsebelt be, tagonként 892 000 dollárt (264 millió Ft), ami szintén nem elhanyagolható összeg.

Nyitókép: STR / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik