Tech

Ősszel érkezik a Huawei mobilok új kezelőfelülete

Múlt péntek óta zajlik a Huawei fejlesztői konferenciája Kínában, ahol nemcsak a gyártó saját operációs rendszeréről és az első olyan termékről hullott le a lepel, ami ezt a szoftvert fogja használni, de az EMUI 10-ről is, ami a gyártó saját mobilos kezelőfelülete, amit mindig „ráhúznak” az Androidra. Az EMUI legújabb verziója idén ősszel, az Android Q frissítéssel párhuzamosan lesz elérhető, és nagy valószínűséggel az ősszel várható Mate 30 telefonok már ezzel a szoftverrel kerülnek majd a boltokba.

Hogy a rendszert pontosan mely készülékek kapják meg frissítés formájában, azt hivatalosan még nem jelentette be a gyártó, de találgatni lehet: azon telefonokra, amik megkapják az Android Q-t, szinte biztos, hogy előbb-utóbb az EMUI 10 is elérhető lesz. Ami tuti, hogy elsőként a tavasszal bemutatott P30 készülékekre lesz elérhető a rendszer, valószínűleg szemptember 8-án, bár az jelen pillanatban még nem világos, hogy ez a Kínában forgalomban lévő telefonokra vonatkozik-e vagy minden régióra.

A szoftver számos újdonságot tartalmaz, többek között megváltoznak az ikonok, az animációk, amiket léptetéskor látunk, illetve megújul a sötét mód, amihez már igazodni fognak a külső fejlesztők által készített alkalmazások is. Emellé egyszerűbb lesz a kommunikáció és a megosztás a különböző eszközök között, és elérhetővé válik a többképernyős kezelhetőség, aminek hála a telefon képernyője megjelenhet a számítógépen, és ennek hála könnyedén másolhatunk például fájlokat a két kütyü között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik