Tech

Rejtett kóddal követi a Facebook, ki látta és töltötte le a fotókat

Edin Jusupovic biztonsági szakértő a napokban fedezte fel, hogy a Facebook egy rejtett kódot ágyaz be a felhasználók képeibe, amivel nem csak annak a követése válik lehetővé, hogy kik látták és osztották meg adott képet, de az is, hogy ki tölti le, majd teszi közzé ismét a közösségi oldalon. Jusupovic egy általa talált kép forráskódját elemezte, amikor felfigyelt a furcsa nyomokra. Mint kiderült, a gyűjtött adatok alapján a közösségi cég még személyre szabottabban tudja reklámokkal célozni a megosztás körébe tartózó felhasználókat.

Ez a gyakorlat nem teljesen ismeretlen, hiszen ilyen extra beékelt kódokkal sikerül kiszúrni például a szerzői jogsértéseket, és visszakövetni a védett fotókat. A közösségi oldal viszont láthatóan most is hirdetési célokból gyűjt kiterjedt mennyiségű információt.

A szakember szerint ez már a felhasználók követésének „sokkoló szintje”, amivel a platformjukon kívül is képesek információkat gyűjteni. Egy redditező szerint a kód az álhírek ellen folytatott harchoz is köthető, mert így könnyebb visszakövetni, ha valaki egy olyan oldalról töltött például mémet, ami propagandát terjeszt. „A Facebook így könnyen megjelölheti a felhasználót olyanként, aki hisz a propagandának, és ezt az információt megoszthatja hirdetőkkel.”

Fontos kiemelni, hogy a kód maga nem egy aktív nyomkövető, csupán lehetővé teszi, hogy egy külsős elemzőszoftver képes legyen a segítségével visszakövetni a kép forrását.

A szakember a Forbesnak árulta el, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa, a jövőben a cégek már olyan algoritmusokat fognak használni, amelyek segítségével még az ilyen nyomokat is könnyedén eltüntethetik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik