Megduplázza a Facebook a női dolgozói számát

Korábban a témában:

A Facebook 2019-es sokszínűségi jelentéséből kiderül, hogy a következő öt évben a vállalat egyik fő célja a női dolgozók arányának megduplázása. Az Egyesült Államokban ugyanezen időintervallum alatt a fekete és a latin etnikumú dolgozók számát is kétszeresére emelnék.

A jelentés a Facebook blogposztjában is olvasható, ahol azt is kijelentették, hogy soha nem dolgozott még több nő a vállalatnál, mint a tavalyi év során.

Maxine Williams, a Facebook sokszínűségért felelős igazgatója (mert hogy ilyen is van náluk) azt mondta, hogy ezek a célkitűzések ambiciózusak, de nagyon fontosak is. Jelenleg a Facebook összes alkalmazottjának 36,9 százaléka nő. Még jobb statisztika, hogy a felsővezetők között is 32,6 százalék a nők aránya.

Fotó: Aytac Unal / ANADOLU AGENCY

Az etnikumokkal már nem ilyen jó a helyzet, a színesbőrűek 3,8 százalékát teszik ki a dolgozóknak, bár a 2018-as arányhoz képest ez 0,8 százalékos emelkedést jelent. A latin etnikum jelenleg 5,2 százalékon áll.

A Facebook az elmúlt hat évben mindig kiadta a sokszínűségi jelentését, ezekkel a cél az, hogy kizárólag fehér férfiak dominálják a céget.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.