Tech esport

34 milliárdot költöttünk tavaly videojátékokra

Korábban a témában:

A videojáték-piac jelenleg az egyik leggyorsabban fejlődő terület a világon. A játékosok már jó ideje nem csupán konzolon vagy PC-n játszanak, de mobilon és táblagépen is, és ez Magyarországon sincs másképp. Az e-sport, az online játékok és a játékkonzolok itthon is egyre népszerűbbek, hiszen 2018-ban a magyarok 118 millió dollárt (nagyjából 34 milliárd forintot) költöttek játékokra és játékokon belüli vásárlásokra – derül ki a NewZoo és a Wargaming által közzétett adatokból.

Ez a szám magában foglalja a játékosok által a böngészős, konzolos, okostelefonos, táblagépes, digitálisan terjesztett és dobozos játékokba fektetett pénzt, és az összeg két milliárddal több, mint amennyit 2017-ben költöttünk játékokra, ami egyértelműen stabil növekedést jelez.

Tankokkal tarolták le a világot, most valami egész másra készülnek
A Wargaming már 20 éve létezik, de a szélesebb közönség csak 2010-ben ismerte meg a nevüket, mikor piacra dobták a World of Tanks című játékot, amivel aztán szó szerint letarolták a videojátékok piacát. 2019-ben pedig egy egészen új terület meghódításába vágnak bele.

A játékok hazai népszerűségét jól szemlélteti a World of Tanks: az online játszható, többszereplős tankos program PC-s verziója több mint 629 000 regisztrált felhasználóval rendelkezik Magyarországon. „A magyar piac rendkívül fontos a Wargaming számára. A Wargaming-játékok Magyarországon regisztrált felhasználói fiókjainak száma 1 639 888, ami egy igazán elismerésre méltó szám” – jegyezte meg a NewZoo adataival kapcsolatban Karel Drda, a kelet-európai régió közönségkapcsolati felelőse.

Ugyan a közép-európai számok nem érik el a magasabb, nyugat-európai számokat, de ennek oka nemcsak a lakosok számában keresendő, hanem az adott országok gazdasági teljesítményében és a fogyasztói szokásokban is, azonban a növekvő számok azt mutatják, hogy a videojátékokat készítő cégek nem hagyhatják figyelmen kívül a kelet-közép-európai régiót.

A videojátékokra legtöbbet költő országok toplistája:

  • Németország: 6012 millió dollár (kb. 1727 milliárd forint)
  • Egyesült Királyság: 5616 millió dollár (kb. 1613 milliárd forint)
  • Franciaország: 4091 millió dollár (kb. 1175 milliárd forint)
  • Spanyolország: 2735 millió dollár (kb. 786 milliárd forint)
  • Olaszország: 2689 millió dollár (kb. 772 milliárd forint)
  • Oroszország: 1810 millió dollár (kb. 520 milliárd forint)

A felmérés adatai publikáló Wargaming egy online játékokat fejlesztő és kiadó vállalat, melynek székhelye a ciprusi Nicosiában található. Az 1998 óta működő cég ma már a játékipar egyik meghatározó szereplője, több mint 4500 alkalmazottal, irodákkal a világ minden táján. A Wargaming játékainak felhasználóbázisa meghaladja a 200 milliót, legnépszerűbb termékeik az ingyenesen játszható World of Tanks és a World of Warships haditengerészeti akciójáték.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Single mother walking in city tunnel with baby in stroller.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.