Tech

Nem bírják olyan jól az iPhone-ok, ahogy az Apple állítja

A több mint 60 éve létező, brit Which? fogyasztóvédelmi csoport vizsgálata szerint az Apple „túloz” az egyes iPhone-modellek üzemidejével kapcsolatban. A Which? számos elektronikai eszközzel kapcsolatban végez független méréseket, ők hozták nyilvánosságra azt is a múlt hónapban, hogy az Amazon mely oldalait árasztották el a hamis vásárlói értékelések.

A szakértők kilenc különböző almás mobilt vetettek teszt alá, amik azt mutatták, hogy a gyakorlatban produkált üzemidő akár 18-51 százalékkal is elmaradt bizonyos esetekben a gyártó által ígérttől. Az iPhone XR-nél a beszélgetési időben ütközött ki leginkább a dolog: ugyan az Apple weboldala szerint akár 25 órán át lehet csevegni a mobillal egyhuzamban, gyakorlatban csak 16 órát és 32 percet sikerült teljesíteni.

Az Apple válasza szerint az iPhone-okat úgy tervezték, hogy intelligensen kezeljék az energiafelhasználást annak érdekében, hogy a maximális üzemidőt produkálják, a saját tesztjeik pedig erre az intelligenciára reflektálnak.

„Mivel a Which? nem osztotta meg velünk az általuk használt metódust, ezért nem tudjuk az ő eredményeiket összehasonlítani a mienkkel. Az általunk használt tesztelési módszert részletesen publikáltuk a neten.” – reagálta a gyártó a kutatásra. Mint kiderült, a Which? a 100 százalékra töltött telefonokat egyszerűen csak fogta, és folyamatosan hívásokat végeztek rajta – ahogy az életben is történne.

Fotó: Hitoshi Yamada/NurPhoto /AFP

De nemcsak iPhone-okkal, hanem HTC, Sony, Nokia és Samsung márkájú eszközökkel is megtették ezt. Az Apple-ön túl a HTC-ről volt még elmondható, hogy az ígértnél kevesebb szuflát sikerült kisajtolni a tesztmobilból, bár a tajvani gyártónál csak 5 százalék volt az eltérés, szóval korántsem annyira durva, mint az iPhone XR-nél.

Ezzel szemben a Nokia, a Sony és a Samsung eszközök még többet is teljesítettek: a Sony Xperia Z5 Compact például 17 óra helyett 25 óra és 52 percen át bírta a folyamatos cseverészést.

Érdemes megjegyezni, hogy a felhasználó szokásai nagyban befolyásolják, hogy meddig tart ki egy töltés. Nem mindegy, hogy milyen fényerőn használjuk a mobilt, mennyi appot futtatunk rajta egyszerre, vagy hány értesítés villan fel óránként. Ha pedig olyan területen tartózkodunk, ahol gyengébb a térerő, az is szívhatja a telepet, hogy a mobil folyamatosan keresi a jelet.

(Kiemelt kép: Hitoshi Yamada/NurPhoto /AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik