Tech

Saját virtuális pénzen dolgozik a Facebook

A Facebook a héten tartotta meg éves F8 nevű fejlesztői konferenciáját, ahol többek közt arról beszéltek Zuckerbergék, hogyan alakul majd át a Messenger csevegő és a közösségi oldal.

A The Wall Street Journal belsős forrásai pedig azt is elárulták, hogy a cég már több mint egy éve dolgozik Project Libra kódnéven egy saját kriptovaluta-alapú fizetési rendszeren, amiről már korábban is hallhattunk pletykákat. A közösségi óriás egy olyan megoldáson dolgozik, aminek köszönhetően az ismerősök pénzt tudnának küldeni egymásnak, de nem dollárt, vagy bármilyen más valutát, hanem Zuckerbergék saját fejlesztésű kriptopénzét.

Az újdonság az, hogy az ügy azóta szépen halad előre: a cég már számos pénzügyi vállalattal és online kereskedővel, többek közt a Visaval és a Mastercarddal is tárgyal a jövőbeli partnerségekről, és jelenleg egymilliárd dollárnyi befektetést szeretnének összekalapozni a rendszer elindítására.

Az egyik fő kihívást az jelenti majd, hogy miként tudják a saját fizetőeszközt stabilabbá tenni az olyan mindig változó értékű kriptovalutákkal szemben, mint mondjuk a bitcoin. Ezt úgy oldanák meg, hogy az árfolyam a mindenkori dollárhoz igazodna.

Egy ilyen coin bevezetése egyben annak a törekvésnek a része is, hogy a közösségi oldal erősebb adatvédelmet és privátszférát szeretne biztosítson a felhasználóinak, lévén a kriptovaluták az anonimitás előnyét adják, ezért is használják azokat fizetőeszközként például a sötét weben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik