Tech

A szupergyors mobilnetet is támogatná a Huawei első tévéje

A Nikkei Asian Review forrásai szerint a Huawei a világ első olyan 8K felbontású tévéjén dolgozik, ami támogatja az 5G-t. A kínai techóriás házon belül fejlesztett chipjét pakolná bele az eszközbe, amit már az idén bemutathatnak. A cég hosszútávú célkitűzése egyben az is, hogy a következő három évben erősebb versenytársává váljon fogyasztói elektronikai eszközök terén a Samsungnak és az Apple-nek.

A hír nem csak emiatt meglepő, hanem azért is, mert a Huawei eddig még sosem gyártott saját televíziót, így egy teljesen új piacon jelenne meg.

Eddig csak kevés cég kacérkodott az ötödik generációs mobilhálózatot támogató tévék gondolatával, melyek előnye a rendkívül gyors letöltési sebesség lenne, ami főleg a virtuális valóságos, vagy más adatigényes tartalmak esetében jelentene nagy előnyt, hiszen így pillanatok alatt hozzáférhetők lennének a kitűnő minőségű videók a netről. A tévé egyben routerként is használható lenne a lakásban. A Huawei egyelőre nem erősítette meg a hírt az Engadget számára.

Leesett az állunk a világ első 8K-s OLED tévéjétől
Közelebbről is megnéztük magunknak az LG 88Z9-et, természetes közegében.

Ahogy viszont korábban mi is írtunk már róla, 8K-s natív tartalmak még csak elvétve léteznek, a választék rendkívül kicsi. A 4K-nak viszonylag hamar sikerült standarddé válnia, a gyártók ezért már a következő nagy dobást keresik, ami minden bizonnyal már a még elképesztőbb részletességet garantáló 8K. Azzal kapcsolatban is vannak már pletykák, hogy a következő generációs PlayStation 5 konzol is támogatni fogja a 8K-felbontást.

(Kiemelt kép: Fotó: WANG ZHAO / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik