Tech

Tényleg brutálisan erős gép lesz a PlayStation 5

Nagyjából egy hónapja, hogy a Beyond3D fórumon (ahol annak idején a Nintendo Wii U hivatalos hardverspecifikáció is megjelentek) felbukkant egy bejegyzés, ami a posztoló állítása szerint a Sony következő generációs konzoljának, a PlayStation 5-nek a hardverfelépítését tartalmazta.

Ha ez igaz, brutális gép lesz a PlayStation 5
A kiszivárgott információk alapján nagyon durva teljesítménnyel fog érkezni a Sony következő konzolja.

A forrás alapján a PS5 egy elképesztően brutális gép lesz: 8 magos, 16 szálon működő, 3,2 GHz-es órajellel dolgozó AMD Zen2 processzorral, egy szintén AMD-s, 14,2 teraflop számítási kapacitású NAVI grafikus processzorral, amit 20 GDDR6 GB RAM egészít majd ki – utóbbit ráadásul csak a játékok használhatják, az operációs rendszernek külön lesz 4 GB DDR4 RAM.

Mindez korábban még csak szimpla pletykának számított,

a Wireden viszont megjelent egy cikk, amiben az egyelőre hivatalos névvel még nem rendelkező következő Sony konzol egyik vezető tervezője, Mark Cerny beszélt a már javában készülő gépről. A megerősített információk pedig igencsak komoly párhuzamot mutatnak a fentebb felsorolt specifikációkkal, ami arra utal, hogy a Beyond3D fórumra tényleg a PlayStation 5 részletei szivárogtak ki.

Cerny a magazinnak elmondta, hogy az új gép tényleg egy nyolc magos, hét nanométeres gyártástechnológiával készült AMD Ryzen Zen 2 processzorral kerül majd forgalomba, amit egy szintén AMD-s Navi grafikus processzor fog kiegészíteni. A hardvermérnök állítása szerint a gép képes lesz a ray tracing technológia kezelésére, és a 8K-s tartalmak megjelenítésére is.

Képernyőmentés a Beyond3D fórumról – Forrás: Beyond3D

Ami újdonság a korábban napvilágott látott állítólagos részletekhez képest, hogy a PlayStation 5-be már nem hagyományos merevlemez kerül, hanem egy SSD, és az AMD processzora támogatni fogja a 3D hangzást is, ami mindenképpen hatalmas fejlődés a Sony korábbi gépeihez képest. Akárcsak a grafikus hardver, ami minden korábbinál nagyobb előrelépés lesz két egymás követő PlayStation-konzol között.

Megerősítést nyert továbbá az a meglehetősen nyilvánvaló tény is, hogy a gép 2020-nál előbb nem kerül a boltok polcaira, ugyanakkor ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy idén nyáron – az E3 környékén – a Sony nem mutatja be a készülő gépet, a mostaninál jóval pontosabb részlet felfedésének kíséretében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik