Tech

Az új Nokia csúcstelefon ujjlenyomat-olvasóját még egy csomag rágóval is át lehet verni

A Nokia márkát birtokló HMD Global idén februárban leplezte le a legújabb csúcstelefonját, a Nokia 9 Pureview készüléket, aminek a legnagyobb különlegessége, hogy 5 kamera található a hátlapján.

A mobil emellett rendelkezik a mostanában egyre népszerűbb, képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó funkcióval is, azonban erről most kiderült, hogy védelem szempontjából nagyjából annyit ér, mint halottnak a csók, hiszen a legutóbbi frissítést követően akadtak olyanok, akik egy csomag rágóval, sőt még egy korábban nem regisztrált ujjlenyomattal is képesek voltak feloldani a készüléket.

A videóról beszámoló Android Authority szerint a készülék ujjlenyomat-olvasójával már a kezdetektől gondok voltak, a lapnak dolgozó tesztelő például a piacon található legrosszabbnak titulálta a Nokia 9 Pureview megoldását. Ezen hivatott volna segíteni egy nemrégiben kiadott szoftverfrissítés, ami a fenti videó tanulsága szerint nem sikerülhetett olyan jól, hiszen a bemutatott készüléken

a technológia lényegében semmilyen védelmet nem nyújt.

A lap ugyanakkor arról is beszámol, hogy a gyártó nekilátott kivizsgálni az esetet, felvették a kapcsolatot a videói készítőivel is, hogy megfejtsék a hiba okát. Vélhetőleg egy újabb frissítéssel hamarosan megoldják, hogy egy csomag rágóval azért mégse lehessen feloldani az aktuális csúcstelefonjukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik