Tech

Még könnyebben kaphatnak segítséget a Samsung tulajok

A Samsung 24 órában elérhető, mobiltelefonokra szakosodott ügyfélszolgálatot indít Magyarországon. A Galaxy eszközök tulajdonosai április 8-tól a nap bármely pillanatában kapcsolatba léphetnek a vállalat szakembereivel a 06-80-726-7864 telefonszámon keresztül, akár éjszaka is. A szám egyszerűbben megjegyezhető arról, hogy voltaképp 06-80-SAMSUNG, tehát a betűkhöz tartozó számokat kell csak begépelni.

A cég közleménye szerint az újdonsággal arra az igényre kívánnak reagálni, hogy a mindennapok meghatározó kiegészítőivé vált okostelefonokkal kapcsolatos azonnali segítséget kaphassanak a felhasználók. Ezután – az ünnepnapok kivételével –, az év bármely napján gyorsan, egyszerűen kérhetnek segítséget az ügyfélszolgálatos munkatársaktól.

Ezen felül a Samsung honlapján található Terméktámogatás menüpontban az ügyfelek hasznos tippekhez juthatnak az esetleges kérdések leggyorsabb megoldásához, az országban pedig 21 szervizpont áll azok rendelkezésére, akik a személyes ügyintézést részesítik előnyben.

Tavalyelőtt írtunk arról is, hogy a Samsung a budaörsi Tesco parkolójában nyitotta meg a Samsung S-Drive névre keresztelt szervizpontját, ahol a magyarországi ügyfelek a szervizelés területén a világon elsőként tapasztalhatják meg az autós kiszolgálás nyújtotta kényelmet és gyorsaságot.

Valami igazán menőt csinált itthon a Samsung
Az új szervizpont olyan, mint a gyorséttermek egy része, csak itt nem kapjuk a "csomagot", hanem adjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik