Tech hardverteszt

Elérkezett az olcsó Full HD projektorok ideje

Már évek óta arra várunk, hogy érkezzen egy normális felbontású és olcsó kínai vetítő, és végre eljött a pillanat, mikor végre kézben tarthatunk egyet: az M18 az egyik első olyan FHD felbontású projektor Kínából, ami 200 dollár alatti árcédulát kapott, azaz nagyjából 52 000 forintot kell kicsengetni érte.

Egyszerű kartondoboz helyett színes, kellően stílusos csomagolásban érkezett a kütyü, aminek a tetején még egy műanyag fogantyú is helyet kapott, segítve a szállítást. A dobozban egy kisebb tárolórekeszben találjuk a kiegészítőket: tápkábel, használati utasítás, AV kábel és távirányító. Utóbbi anyagminősége elég silány, mi rögtön el is törtük a két AAA-elemek burkolatát tartó pöcköket. A vetítőt két masszív műanyag habszivacs közé csomagolták, amik kitűnően megóvták az eszközt az utazás megpróbáltatásaitól.

Fotó: RendeljKínait

A gép megfelel egy normál vetítő méreteinek, és kifejezetten mutatós darab. Közelebbről szemlélve persze már láthatók az olcsóság ismertetőjegyei: apróbb illesztési hibák és a ronda fröccsöntés nyomai. A fekete-fehér dizájn (kapható szürke-feketében is) viszont megnyerő, komoly eszköz benyomását kelti. Az M18 sallangmentes, letisztult kinézettel bír, szakítva a 2000-es évek csillogós stílusjegyeivel.

Az előlapon a lencse mellet egy infraszenzor látható, a tetején állítható a fókusz és a trapézkorrekció, illetve a navigációs gombok is itt találhatók az egyik sarokban, egymás mellett sorakozva.

Bal oldalra egy nagyméretű szellőzőrács, egy SD-kártya olvasó, továbbá az AV- és a jack csatlakozó került. Hátra pedig a legfontosabb portok: VGA, 2 HDMI, 2 USB. Itt találjuk továbbá a biztonsági kapcsolóval ellátott tápcsatlakozót és a beépített hangszórót is. A gép hasán menetes furatok kerültek a magasító talpnak, és a szabványos rögzítőfuratok is ott vannak a gumitalpak alatt.

Galéria
Fotó: Salange

Tesztüzem

A projektort az eddigi tapasztalatainkra hagyatkozva állítottuk be a helyére: az FHD felbontás nem kamu, tényleg megkapjuk kivetítve az ígért pixelmennyiséget, ugyanakkor az is gyorsan kiderült, hogy az M18 bizony igen hangos működés közben. Szerencsére ezt meg lehet szokni, illetve némi otthoni tuning keretében a ventilátor akár cserélhető egy minőségibb darabra, így nem kell tovább hallgatni a 10 centes fröccsöntött műanyag pörgettyű nem túl kellemes zaját.

Képminőségteszt – Fotó: RendeljKínait

Örömteli hír ugyanakkor, hogy a gyártó nem erőltetett androidos rendszert a kütyüre, így az nem keseríti meg az életünket. Mi számítógéppel összekötve használtuk a legtöbbet, ugyanis (és ez fekete pont) a projektor SD-kártyáról és USB meghajtóról nem mindig hajlandó normálisan lejátszani a tartalmakat. A PC esetén ugyanakkor nem futottunk hibára, és véleményünk szerint ez a készülék legésszerűbb felhasználási módja. Ha viszont valaki nem szeretné az egész szobán áthúzni a HDMI kábelt, akkor ajánlatos beszerezni hozzá egy átjátszó sticket.

Az FHD felbontású kép magáért beszél,

de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezen a téren sem tökéletes a termék. Nagyon olcsón hozzá lehet jutni, így szinte borítékolható volt, hogy lesznek hiányosságok. A megvilágítás erőssége meglepően jó, akár csak félig besötétített szobában is látható a kép. Az egyenletességgel viszont vannak bajok. A sarkokba kevesebb fény jut, és a fókusz sem remekel ezeken a részeken. További negatívum, hogy a kép jobb oldalának az 1/3-ában szintén az átlagnál egy leheletnyivel gyengébb a megvilágítás. A hibák az összhatáson ugyan rontanak valamennyit, de a végeredmény ettől még nem katasztrofális. Pár perc után megszokható a kép, és minden egyes hibájával együtt meg lehet szeretni az eszközt.

A trapézkorrekció mértéke a terméklapon nincs feltüntetve, de nagyjából 15° mindkét irányba, a használatát viszont érdemes kerülni, mert nem működik túl jól. A fókusz minden esetben rosszabb lesz, mint ha pont egyenesen vetítenénk. A beépített hangszóró ezzel szemben meglepően jól szól, viszont bármelyik külső egységnek jobb a hangja, így ajánlatos ilyesmit használni. Ha minden kötél szakad, akkor azért az eredetivel is simán lehet élvezni egy filmet.

A beállítási lehetőségek kimerülnek a minimumban: állíthatunk a színeken, a fényerősségen és a kontraszton, amikkel leheletnyit finomhangolhatjuk a vetített képet. Még magyar nyelvet is tartalmaz a menü, de ebben sok köszönet nincs, csak annak éri meg ezt beállítani, aki egy szót sem tud angolul. Mi az alapbeállításokon hagytunk mindent, és úgy néztünk filmet, böngésztünk és játszottunk is. Az FHD felbontás nagyon jó, a többi negatívumot pedig pár perc alatt megszoktuk, nem zavartak igazán.

Összegzés

Nagy öröm, hogy végre megjelentek az FHD felbontású olcsó kínai projektorok. Ahogy a 720p-s vetítőknél is megtörtént, úgy ebben a kategóriában is várható, hogy egyre jobb masinákat lehet majd kapni, talán még olcsóbban is. Már eljutottunk oda, hogy nagyon jó 720p felbontású gépet lehet kapni 100 dollárért, és reméljük, hogy hamarosan az 1080p kategóriában is ezt tapasztaljuk majd. Az M18 egyelőre úttörő darab, legalábbis a pixelszámot illetően, de a többi területen még fejlődnie kell. Ennek ellenére 52 000 forintért – áfa- és vámmentes szállítással – nagyon olcsó és meg is éri az árát.

Rendelj kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik