Tech

Megvan, hol és mikor leplezik le a Huawei P30 csúcstelefonokat

Közeledik a Mobil Világkongresszus (MWC), amit idén is Barcelonában rendeznek, és már azt is tudjuk, hogy a Huawei ott lesz az eseményen, és be is mutatnak egy új készüléket: a kínai gyártó első 5G képes, hajlítható kijelzős okostelefonját. A sokak által várt P30 termékcsalád ugyanakkor nem lesz ott az eseményen, ez pedig onnan tudható, hogy a Huawei lengyelországi részlege megerősítette, hogy  március végén lesz a hivatalos leleplezés, méghozzá Párizsban – akár csak tavaly, a P20 mobilok esetében.

Habár a bemutató még messze van, néhány dolog azért már tudható a Huawei új csúcsmobiljairól. A P30 például három hátlapi kamerával lesz felszerelve, amik ellentétben a tavaly bemutatott Mate 20-készülékekkel, egymás alatt helyezkednek el, és a pletykák szerint a fő szenzor 40 megapixeles lesz, ami támogatni fogja a veszteség nélküli ötszörös optikai zoomot. Biztos továbbá, hogy a mobilban a Kirin 980 processzor kap majd helyet, illetve a legújabb trendekkel ellentétben nem lesz lyukas a kijelzője, az előlapi kamera a Mate 20-hoz hasonlóan egy csepp alakú szenzorszigetben kap majd helyet.

Kiszivárgott képeken a Ps30 és a P30 Pro – Fotó: Cubz

Ezzel szemben a Huawei P30 Pro már négy hátlapi kamerával érkezik, amiből három hagyományos lencse lesz, a negyedik pedig egy úgynevezett 3D ToF szenzor, aminek az arcfelismerésben és a 3D modellezésben lehet nagy szerepe. Érdekesség, hogy a Huawei almárkájaként funkcionáló Honor is most mutatott be egy olyan készüléket, a View20 okostelefont, ami ilyen kamerával lett felszerelve. A bennfentes értesülések továbbá azt is tudni vélik, hogy a Pro modellben egy Sony-féle, 38 megapixeles IMX607 szenzor kap majd helyet, ami akár tízszeres optikai zoomra is képes.

A kamerák a P30 Pro esetében is függőlegesen helyezkednek el egymás alatt a hátlapon, és ezen a készüléken is visszatér az előlapi szenzorsziget, tehát hiába van már a Huaweinek lyukasztott kijelzős okostelefonja, az új csúcsmodellek egyelőre nem követik ezt a trendet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik