Február 5. a Biztonságosabb Internet Napja, és ennek apropóján a Google megbízásából új felmérést készített a YouGov piackutató cég több mint húsz országban, többek között Magyarországon is. Az eredmények alapján a magyar internetezők leginkább (59%) pénzügyi információik (banki adatok) és (11%) személyes információik (pl. lakcím) biztonságáért aggódnak.
A válaszadók 5 százalékának az általa látogatott weboldalak/internetes keresési előzményeinek, 4 százalékának személyes pillanatainak (pl. családi fotók), és szintén 4 százalékának a kollégáknak, a barátoknak és a szeretteiknek küldött e-mailek védelme a legfontosabb. Ugyanakkor 10 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy nincs olyan információ, amelyet különösképpen védeni szeretne az interneten.
28 százalékuk kapott adathalász (phishing) e-mailt, 20 százalékuk esetében vírus vagy más kártevő szoftver fertőzte meg számítógépüket, aminek eredményeként személyes adatokat manipuláltak, loptak vagy töröltek. 16 százalékuk panaszkodott arra, hogy jogtalanul fértek hozzá a közösségi médiás és/vagy e-mail-fiókjaihoz. 10 százalékuk pedig arról számolt be, hogy szélhámosság áldozata lett azáltal, hogy előre fizetett olyasvalamiért (termékért vagy szolgáltatásért) az interneten, ami nem létezett.
![Öt tipp, amivel nagyobb biztonságban lehetnek az adatai az interneten 1](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/informatika-hacker-e1542285254861.jpg)
Az online fiókok védelmének erősítésére számos bevált módszer létezik, ezekkel viszont továbbra is kevesen élnek. A magyar internetezők mindössze 33 százaléka használ eltérő jelszavakat, míg 7 százalékuk ugyanazt a jelszót adja meg minden online fiókjához. A magyar internetezők 28 százaléka továbbra sem használj a kétlépcsős azonosítást egyik online fiókjához sem – ezzel az eredménnyel a felmérésben részt vett országok közül Magyarország a legutolsó helyen áll.
Az átlagemberek nem IT biztonsági szakemberek, de nem is kell annak lenniük, hogy nagyobb biztonságban legyenek online. A Biztonságosabb Internet Napja alkalmából a Google 5 egyszerű, mégis rendkívül hatékony internetes biztonsági tippet ajánl, amelyek nagy része néhány perc alatt elvégezhető – érdemes élni velük, hogy minél nagyobb biztonságban legyenek az adatok.
Naprakész szoftverek
Online tevékenységünk védelmében nagy segítség, ha a szoftverek legfrissebb verzióját használjuk, legyen szó böngészőről, operációs rendszerről, vagy az eszközeinken futó alkalmazásokról. Egyes szolgáltatások – mint például a Google Chrome – automatikusan frissülnek, más programok értesíthetik a felhasználót, amikor szükségessé vált a frissítés, ezeket minél előbb érdemes elvégezni.
Egyedi jelszó minden fiókhoz
Ugyanazon jelszó használata több fiókhoz növeli a biztonsági kockázatot. Ez olyan, mintha ugyanazt a kulcsot használnánk az otthonunkhoz, az autónkhoz és az irodánkhoz – ha valaki hozzáférést szerez az egyikhez, az összes veszélybe kerülhet. Ezért érdemes minden fiókhoz egyedi jelszót létrehozni, hogy megszüntessük ezt a kockázatot és így nagyobb biztonságban tudhatjuk fiókjainkat. Érdemes továbbá megfontolni a különböző jelszómenedzserek használatát. A Google Chrome is rendelkezik ilyen funkcióval: segít a jelszavak létrehozásában, védelmében és számon tartásában minden fiókunk számára.
![Öt tipp, amivel nagyobb biztonságban lehetnek az adatai az interneten 2](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/jelszo-hacker-e1541764679257.jpg)
Google Biztonsági ellenőrzés
A Google Biztonsági ellenőrzés személyre szabott és megbízható biztonsági javaslatokkal segít megőrizni Google fiókunk biztonságát, de nem csak akkor hasznos, amikor a Google-t használjuk, hiszen hasznos tippeket ad, hogy nagyobb biztonságban legyünk a világhálón. Emlékeztet, miképp használjunk képernyőzárat a telefonunkon, felülvizsgálja a Google fiókunkba történő harmadik személyek általi bejelentkezéseket, illetve megmutatja, milyen oldalakra/alkalmazásokba jelentkeztünk be Google fiókkal.
Másodlagos telefonszám vagy e-mail-cím használata
A biztonsági információk – mint a telefonszám vagy másodlagos e-mail-cím – megadása gyorsabb újbóli hozzáférést biztosít a fiókhoz, ha valamiért elveszítenénk azt, vagy nem tudunk bejelentkezni. Fontos, hogy a megadott telefonszám, vagy e-mail-cím változása esetén frissítsük a biztonsági adatokat is. Számos internetes szolgáltatásnál a másodlagos telefonszám vagy e-mail-cím arra is szolgál, hogy értesítést kapjunk a fiókunkban történő gyanús tevékenységekről, illetve segítségével kizárhatók a fiókból az azt jogtalanul használó személyek. Ha egy ismeretlen eszköz jelentkezik be a Google fiókunkba, egy, a biztonsági telefonszámra elküldött kód megadásával tudjuk igazolni a belépés legitimitását.
Kétlépcsős azonosítás
Menjünk biztosabbra, és állítsunk be kétlépcsős azonosítást, ami a felhasználónév és a jelszó megadásán túl egy második lépcsőt is igényel a fiókba való bejelentkezéshez. A második megerősítő lépés lehet egy alkalmazás által generált 6 jegyű kód, egy értesítés, ami egy megbízható eszközre érkezik, vagy egy biztonsági hardverkulcsot is alkalmazhatunk – ez a lehető legbiztonságosabb második lépés.
Nyitókép: iStock