Tech esport

Komoly pénz jár a virtuális traktorozásért

Korábban már többször is írtunk róla, hogy rengeteg pénz van az e-sportban, és hogy egyre több szoftverben mérkőzhetnek meg a játékosok versenyek keretén belül, legyen szó lövöldözős, vagy stratégiai programokról. A főként Fortnite, Overwatch, Counter-Strike, DOTA és League of Legends által uralt szegmens egy olyan címmel bővül, amivel a virtuális földművelést emelhetik versenyszintre a legjobbak, a legnépszerűbb farmszimulátornak számító Farming Simulatort fejlesztő Giants Software ugyanis bejelentette, hogy saját bajnokságot indít a bátor gazdáknak.

A Farming Simulator League első szezonja 10 fordulón át zajlik majd, és Európa-szerte több helyszínen rendezik meg az összecsapásokat. Pénz terén nem babra megy a játék, a liga összedíjazása 250 ezer euró (kb. 78 millió forint), ami már elég komoly összeg, ráadásul olyan szponzorokat sikerült megnyerni hozzá, mint az Intel, vagy a Logitech.

A játékmenettel kapcsolatban több információt még nem osztott meg a svájci fejlesztőcsapat, de vélhetően az aratásban, vetésben, betakarításban legügyesebben teljesítő, többfős csapatok juthatnak el a végsőkig, akiknek pontokat kell gyűjteniük a kisebb megmérettetések során. Ezeket olyan jelentős játékos rendezvényeken bonyolítják le, mint többek a Gamescom, vagy a Paris Games Week, a 110 ezer dolláros (31 millió forint) pénzdíjjal járó első hely nyertesét pedig a FarmConon hirdetik ki a végső döntő után.

Elképesztő, hogy mivel vált milliomossá
Ma már nem elképzelhetetlen, hogy egy játékos akár 2,8 milliárd forintot is keressen.

Nem ez az első alkalom, hogy a Giants Software kompetitív keretet ad a Farming Simulatornak. Tavaly lebonyolították a kisebb volumenű Farming Simulator Championship sorozatot, és több mezőgazdasági tematikájú eseményen is népszerűsítették a programot helyi mérkőzésekkel, a nagy érdeklődésre való tekintet miatt döntöttek úgy, hogy érdemes komolyabb szintre emelni a virtuális kapalengetést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik