Tech

Saját maga épített robotkart 11 éves fiának

Ahelyett, hogy kivárta volna a 18 hónapos várakozási időt, egy Callum Miller nevű férfi inkább saját maga készített bionikus kart fiának. Az apa ehhez 3D-nyomtatót vásárolt, és kilencfajta szettet készített a 11 éves Jamie-nek úgy, korábban semmit nem tudott a 3D-nyomtatásról. A szükséges tudást YouTube-videókból szerezte meg, emellett online fórumokon kért segítséget, így a fiával közösen tanulták meg, hogy a neten hol férhetnek hozzá ingyen letölthető sablonokhoz, aztán miként nyomtathatják és építhetik össze az alkatrészeket egy működő karrá.

Összesen kilenc művégtagot készítettek többféle stílusban és színben, van amin Batman-logó látható, egy másik pedig villodzó fényeket is képes megjeleníteni. A tervezésben a kisfiú is részt vett, ő találta ki például az aranyszínű steampunk-stílusú kart, ami a személyes kedvence lett. Később még profibb karokat szeretne építeni az apa-fia páros, amik már úgynevezett myoszenzorokkal működnek majd. Az ilyen típusú protéziseket a csonk izmairól elvezetett izomjelekkel lehet vezérelni, így a mechanikus megoldásnál finomabb mozdulatokat tehet majd a kisfiú, aki a műkarral egyelőre tárgyakat tud megfogni és cipelni.

Miller elmondása szerint a kisfiú önbizalma nagyot nőtt azóta, hogy a karokat viselheti, és nem szégyelli testi fogyatékosságát. Idő közben a Team UnLimbited jótékonysági csoport is ajándékozott nekik egy jobb 3D-nyomtatót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik