Tech

Japánban szeretetrobotok vigyáznak a gyerekekre

Az új japán szeretetrobot, Lovot, képes megkülönböztetni az embereket, figyelmet követel, és megy az ember után, ha unatkozik -gyakorlatilag egy továbbfejlesztett, nagyon furcsa Furby képmásai. A gyártó Groove X azt szeretné elérni, hogy az eszköz a családok részévé váljon, ami nem is annyira elrugaszkodott elképzelés: a gyerekeknek játékként, az idősebbeknek pedig mindennapi társként funkcionálhat.

A robotok egyre inkább beférkőznek a mindennapjainkba is: elég az olyan, mára mindennapi dolgokra gondolni, mint a robotporszívó, vagy a különböző intelligens asszisztensek, amelyek akár a fél házat tudják már irányítani. Japán most egy lépéssel megint tovább megy: a Groove X vállalat megalkotta Lovotot, amit arra teremtettek, hogy legyen kit szeretni.

A felturbózott Furbyre hajazó játék nagyjából annyit nyom, mint egy emberi baba (3 kilós), és kis görgőin követ mindenhová a házban, figyelmet és szeretetet követelve. A fején lévő, elég furcsa dudor kameráin keresztül felismeri az embereket, sőt, meg is tudja őket különböztetni egymástól, valamint a hőérzékelők segítségével pontosan tudja, hogy mi élettelen és mi élő (tehát a kutyát sem fogja fotelnek nézni). A külső borítása levehető és mosható, sőt, ami slussz poén:

a belső folyamatok okozta hőt kivezeti a “bőrére”, ezzel elősegíti, hogy kellemesebb legyen megölelni és hozzábújni.

Egyébként tényleg úgy működik, mint egy mozgó Furby: három kerekén mászkál a lakásban, közben beszélget, és arcmimikájával képes a meglepetést, a szeretetet kimutatni, sőt, még azt is kikövetelni, hogy ölbe vegyék. Ha sokat dédelgetjük, elalszik, egyébként viszont úgy viselkedik, mintha egy mechanikus kisállatba oltott baba lenne.

Persze felvetül a kérdés, hogy mennyire egészséges az, ha gyerekeknek adunk ilyen játékot, akik komolyan kötődni kezdenek hozzá. Kutatások kimutatták, hogy az emberek könnyen képesek megszokni és megszeretni az ilyen szerkezeteket, a Lovot pedig valószínűleg, funkciójából eredően, még inkább hozzánő majd a gazdájához.

A Groove X azonban kidomborítja a hasznos oldalát is az eszköznek: a búbban található kamera egyfajta bébimonitorként is képes működni, így mindig szemmel tarthatjuk a gyereket. Sőt, akár egyedül maradt idős emberek mellett is funkcionálhatnak egyfajta társként, hogy ne legyenek olyan magányosak a mindennapjaikban.

A Lovotot már elő lehet rendelni, előreláthatólag 2019-ben már forgalmazzák majd őket. Az árát viszont megkérik a kis cukiságnak: nagyjából 800 ezer forintba fog kerülni, havonta pedig 25 ezer forintot kell előfizetési díjként kiperkálni rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik