Tech
Woman interacting with a Google Home smart speaker in a living room in California, in February 2018. | usage worldwide

Egymilliárd eszközön fog hallgatózni a Google

Dömös Zsuzsanna
Dömös Zsuzsanna

újságíró. 2019. 01. 08. 09:55

Korábban a témában:

A Google 2018-as fejlesztői konferenciáján, az I/O-n közölte még, hogy Google Assistant nevű virtuális asszisztensük már 500 millió eszközön használható. Az újév elején pedig úgy prognosztizálják, hogy január végére már egymilliárd kütyün beszélgethetnek a felhasználók a szoftverrel. A számot azután közölték, hogy az Amazon is elárulta: az Alexa 100 millió eszközön fut, ami a keresőóriás szolgáltatásához viszonyítva jóval el van maradva.

Az Assistant használata négyszeresére nőtt a tavalyi év alatt, és ebben nagy szerepe van annak, hogy a Google a globális terjeszkedésre helyezte a hangsúlyt. A szoftver képességei jelentősen kibővültek, most már 30 nyelven beszél és 80 országban érhető el, ami jelentős ugrás ahhoz képest, hogy a megelőző évben mindössze 8 nyelvet tudott és 14 országban használhatták.

A cég emellett olyan fontos újdonságokat is bevezetett, mint a többnyelvű támogatás, aminek köszönhetően az Assistant egy időben nem csak egy nyelven képes fordítani, illetve nyolcféle beszédhang is beállítható, köztük brit és ausztráliai akcentussal beszélő is.

Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.