Tech

Az LG olyan tévét dob piacra, amire korábban még nem volt példa

Las Vegasban kezdetét vette a világ egyik legnagyobb kütyüexpója, a CES (Consumer Electronics Show), ahol a Samsung bemutatója után alig pár órával az LG is lerántotta a leplet az idei egyik legnagyobb dobásáról, ami egy olyan készülék, amire korábban még nem volt példa az okostévék piacán.

A Signature Series OLED TV R nevű, 65 hüvelyk képátlójú televízió legkülönlegesebb tulajdonsága, hogy a képernyő nem rögzített, hanem fel- és letekerhető, így a használatot követően a képernyő egyetlen gombnyomással eltüntethető a tévé hangsugárzóként is funkcionáló alsó részében.

A koncepció sokak számára ismerős lehet, hiszen a dél-koreai gyártó már tavaly ilyenkor megmutatta, hogy megalkották a károsodás nélkül felgöngyölhető OLED-panelt, viszont idén nem csupán egy koncepciót hoztak Las Vegasba, hanem egy olyan okostévét, ami 2019 második felében elérhetővé válik a fogyasztók számára. Pontos megjelenési dátum, illetve ár még nincs – az utóbbiról viszont sejthető, hogy hajmeresztő összeg lesz, forintban számolva bőven a milliós határ felett.

A 65R9 kódnéven futó tévé központi része egy nagyjából másfél méter széles talapzat, aminek a hátán megtalálható minden egyes csatlakozó, illetve ez az egység egy 4.2-es Dolby Atmos hangsugárzó is egyben. Alap állapotban az egész tényleg úgy fest, mint egy átlagosnál nagyobb hangfal, bekapcsolva viszont félrehúzódik egy panel, és szép lassan a helyére kerül a 65 hüvelykes képernyő.

Ettől a tévétől garantáltan leesik az álla – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Habár az LG egyelőre nem részletezte, hogy pontosan miként működik a panelt fel- és legöngyölítő technológia, de állításuk szerint a készülék 50 000 alkalommal tekerhető fel és le, anélkül, hogy meghibásodna, ami annyit tesz, hogy amennyiben minden nap egyszer be- és kikapcsoljuk, akkor

elméletileg 34 évig nem lehet vele semmi gond.

Ami a panelt illeti, itt nem találunk komoly újdonságot, hiszen az LG ugyanazt a megoldást használta, mint a tavalyi okostévéiben: az 65R9 egy 4K felbontásra képes, 800 nit fényerejű, így HDR-tartalmak lejátszására is alkalmas 10 bites OLED panellel van felszerelve, aminél már egy továbbfejlesztett Alpha a9 processzor felelős a kiváló képminőségért: tökéletes fekete, végtelen kontraszt, gyönyörű színek, ahogy azt az LG OLED-tévéitől már megszokhattuk az elmúlt években.

A Signature Series OLED TV R ráadásul nemcsak a felgöngyölíthető képernyő miatt egyedi, de azért is, mert a teljesen kihajtott (Full View) mód mellett használhatjuk Line View állásban is, mikor a teljes kijelző csupán egynegyede látható. Ilyenkor különböző információk jelennek meg a képernyőn, az eszközt pedig használhatjuk zenehallgatásra, sőt akár hangulatvilágítást is varázsolhatunk vele a nappaliba.

Különlegesség továbbá, hogy ez a készülék már WebOS 4.5 operációs rendszerrel kerül forgalomba, aminek az egyik legnagyobb újdonsága, hogy a Google Assistant mellett már az Amazon Alexa virtuális asszisztens is elérhető lesz rajta, sőt a Samsung után az LG is bejelentette, hogy a készülék támogatni fogja az Apple-féle AirPlay technológiát, tehát az almás eszközökről pár érintéssel küldhetünk majd videókat, streamelt műsorokat, képeket és zenéket a felgöngyölíthető tévére.

Egy tévé, három különböző állapot – Fotó: LG

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik