Tech

Igenis van értelme egy átlátszó hátizsáknak

Ugyan hivatalosan csak január 8-án veszi kezdetét Las Vegasban a CES (Consumer Electonics Show), a világ egyik legnagyobb kütyüexpója, ugyanakkor a rendezvényhez kapcsolódó, a sajtónak szóló zártkörű események már jóval korábban, vasárnap kezdetüket vették.

A pillanat, mikor egy Stephen King-féle horrorban éreztem magam
Szinte minden egyes hotel tartogat érdekes élményeket.

Újságíróként csak előzetes regisztráció és elbírálás után lehet részt venni a nagyszabású eseményen, és az érkezést követően mindenkinek fel kell venni a fényképes azonosítóját, illetve az egész kiállítást szervező CTA hagyományosan egy hátizsákkal is kedveskedik a sajtó ide érkező munkatársainak.

Nincs ez másképp idén sem, és mivel a 24.hu is helyszínről tudósít, így nálam is landolt egy darab, és a társaságomban lévő HVG-s kollégával egyetemben igencsak meglepődtem, mikor egy javarészt műanyagból készült, teljesen átlátszó hátizsákot nyomtak a kezembe. Ez a megoldás egyrészt nem túl környezettudatos, másrészt ki szeretné, hogy mindenki lássa, pontosan mit is cipelünk magunkkal?

Elsőre értelmetlennek tűnik, aztán… – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Igen ám, de vasárnap délután, mikor megkezdődtek az első bemutatók és prezentációk, viszonylag gyorsan kiderült, hogy mégiscsak van létjogosultsága egy ilyen átlátszó hátizsáknak, sőt valójában egy kifejezetten praktikus és jól átgondolt kiegészítőről van szó.

Ez persze csak akkor válik világossá, ha tisztában vagyunk a részletekkel: a CES egy kifejezetten nagy és szerteágazó rendezvény, ami több helyszínen, összesen 260 000 négyzetméteren terül el, legalább 4500 cégnek ad otthont, és 155 országból nagyjából 180 000 ember látogat el az expóra. A kiállítás különböző pontjai között folyamatosan ingáznak a résztvevők, az eseménynek otthont adó helyekre viszont sokszor csak úgy lehet bejutni, ha az ember átesik egy kötelező biztonsági ellenőrzésen.

Ha pedig egyszerre több száz ember igyekszik ugyanoda, akkor igen komoly tumultust okozhat, hogy mindenkinek át kell vizsgálni a csomagját. Ezekben a szituációkban hatalmas segítség egy átlátszó hátizsák: egyrészt a biztonsági személyzetnek, hiszen azonnal látják mit cipelnek magukkal az emberek, másrészt a viselőknek is, hiszen csak minimális ideig tartják fel őket.

Éppen ezért hiába néz ki furcsán, és hiába van nem túl környezetbarát műanyagból, a CES-en igenis van értelme átlátszó hátizsákot viselni.

És ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen a rendezők nem csak ezen a téren végeztek kiváló munkát. A CES az egészen elképesztő méretei ellenére is teljesen olajozottan működik: a résztvevőket dedikált alkalmazás segíti az eligazodásban és a programok megtervezésében, az egymástól sokszor távol eső helyszíneket rendszeresen közlekedő saját buszok kötik össze, ráadásul az esemény lebonyolításában az sem okoz semmiféle fennakadást, hogy mindeközben a kiálltásnak helyet adó hotelekben kaszinózni és szórakozni vágyó emberek ezrei fordulnak meg az újságírók mellett, a CES-től teljesen függetlenül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik