Tech útitárs

A pillanat, mikor egy Stephen King-féle horrorban éreztem magam

Korábban a témában:

Január 8-án indul Las Vegasban a CES (Consumer Electronics Expo), a világ egyik legnagyobb kütyüshow-ja, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig vállalatok százai mutatják be a legújabb fejlesztéseiket és innovációikat. Idén a 24.hu is részt vesz az eseményen, méghozzá a rendezvényt szervező Consumer Technology Association jóvoltából: a szervezet két hazai újságírót utaztatott ki az expóra, hogy a helyszínről számolhassunk be a techvilág itt bejelentett újdonságairól.

Londoni átszállással a repülőút nagyjából 14 óra Las Vegasba, ami esetünkben teljesen zökkenőmentesen zajlott, január 4-én este kilenckor már a szállásunkon tartózkodtunk, az Excalibur hotelben, aminek az egyik különlegessége, hogy a főbejárat feletti homlokzata egy középkori várat imitál.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Peter Birkas (@geeklifemoments) által megosztott bejegyzés, Jan 4., 2019, időpont: 8:56 (PST időzóna szerint)

Egy ilyen külföldi expón részt venni persze nem csak azért érdekes, mert az elsők között találkozhatunk a különböző technológiai újdonságokkal, de emellé az ember világot láthat, és olyan élményekkel gazdagodhat, amikre más körülmények között egész egyszerűen nem nagyon lenne lehetőség.

Én például egy hasonló, tajvani út során tapasztaltam meg, milyen – szívdermesztő – érzés arra ébredni, hogy valami motoszkál az álmennyezetben, New Yorkban pedig kiderült, hogy füldugó nélkül képtelenség aludni, illetve világossá vált: egy jó szállodában vibrátor és síkosító is jár a kóla meg a mogyoró mellé.

Ilyen szempontból már a las vegasi kaland első estéje is szolgált extra élménnyel, hiszen életemben először itt jött el a pillanat, mikor egy Stephen King-féle horrorban éreztem magam.

A fél napnál is többet felölelő repülőút után hamar kidőltem, kora reggel pedig arra ébredtem, hogy elég szomjas vagyok. Habár az Excalibur kívülről elég menő látványt nyújt, a Royal Tower nevű szárnyban található szobák elég puritának: nem csupán a bútorok származnak az előző évezredből, de fali USB-ket is hiába kerestem, és a szomjúságra visszatérve, még egy üveg ásványvíz sem várja az embert.

Ugyanakkor minden folyosón van italautomata, és jobb ötlet híján hajnalban oda indultam innivalóért. Az ajtón kilépve teljes nyugalom fogadott, viszont pár lépés megtétele után a hajnali csendben nyomasztó érzés kerített a hatalmába. Elsőre nem is értettem mitől, aztán váratlanul bevillant, hogy a meglehetősen hosszú folyosó egy az egyben a Ragyogás című horror hasonló helyszínére emlékeztet: sehol egy lélek, mintás falak, egymás után sorakozó ajtók, baljósan világító lámpák fényében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Peter Birkas (@geeklifemoments) által megosztott bejegyzés, Jan 5., 2019, időpont: 9:12 (PST időzóna szerint)

Tényleg mindössze egy pillanat volt, de szó szerint kirázott a hideg, az összes szőrszál felállt a karomon, és hiába tudtam, hogy csupán az agyam játszik velem, azért szép lassan megfordultam, hogy nem állnak-e mögöttem egy régóta halott ikerpár szellemei.

Persze megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy erről szó sincs, és végül nyugodt szívvel készítettem egy képet a folyosóról, ami pár másodperccel korábban még egy kifejezetten baljóslatú helynek tűnt, totális frászt hozva a még mindig félálomban lévő fejemre.

Az Excalibur ráadásul nem csak azért hangulatos, mert hajnalok hajnalán a Ragyogást idézi, de az is sokat nyom a latba, hogy tipikus amerikai szálloda. Hűtő és minibár például az én szobámban nincs, ellenben alaptartozék egy asztali fémvödör, amit egy másik masinából lehet jéggel feltölteni – ez nem csak pezsgőhöz, de jó szolgálatot tesz az üdítők és az ásványvíz esetében is. Én például előszeretettel használom, viszont arra már kínosan ügyelek, hogy még véletlenül se éjszaka keljen újra tölteni…

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.