Tech

Magyarok is lesznek a legnagyobbak között Las Vegasban

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2018. 11. 26. 12:20

Öt magyar cég is részt vesz majd a világ legnagyobb technológiai show-ján, a Las Vegas-i CES-en jövő januárban. A több mint 180 ezer látogatót, és 4500 kiállító céget felvonultató innovációs seregszemlén a DoBox, a GPS Tuner, a Grepton, az NNG és a Safeskin képviseli majd hazánkat.
Korábban a témában:

A 2019. január 8-11. esedékes CES közel 260 ezer négyzetméternyi kiállítási területén 4500 nagyvállalat és startup mutatja be innovációit a világ minden tájáról. A szervezők több mint 180 000 látogató részvételét várják 155 országból. A programban helyet kap többek között az 5G, az okos városok, az önvezető járművek, a kriptovaluták, a viselhető okoseszközök, a virtuális- és kiterjesztett valóság, a 3D nyomtatás, a drón- és robottechnológia, a mesterséges intelligencia és az e-sport is.

Az emberiség legnagyobb problémáira keresik a megoldást Las Vegasban
2019 januárjában ismét kitárja kapuit a CES, ahol ezúttal már olyan technológiáknak is teret kapnak, amik az emberiség aktuális, húsba vágó problémáira keresik a megoldást.

NAGYÁGYÚK A SZÍNPADON

A számos kiállító nagyvállalat és startup mellett igazi tech nagyágyúk adják majd elő vízióikat a jövőről. A rendezvény nyitóelőadását Dr. I. P. Park, az LG Electronics elnöke és technológiai vezetője tartja, bemutatva, hogy hogyan változtatja meg a mesterséges intelligencia a felhasználók életét a fejlődésre, az összekapcsolhatóságra és nyíltságra, azaz az AI három alappillérére építve.

Ginni Rometty, az IBM elnök-vezérigazgatója pedig beszédében azt taglalja majd, hogy az olyan technológiák, mint az AI és a kvantum milyen drasztikus pozitív hatást fejtenek majd ki az üzleti életre és a társadalomra. Hans Vestberg a Verizon vezérigazgatója az 5G-ben rejlő bámulatos lehetőségeket tárja majd fel előadásában, míg Dr. Lisa Su, az ADM elnök-vezérigazgatója a számítástechnika új generációjáról beszél majd, mely alapjaiban határozza majd meg a játék és virtuális szórakoztatóipart.

ÖT MAGYAR CÉG A KRÉMBEN

A CES-en öt innovatív cég is képviseli hazánkat. A Dobox, kifejezetten Apple termékekre fejlesztett hordozható vezetéknélküli dokkoló állomását állítja majd ki, a GPS Tuner outdoor- és biciklis navigációs applikációját, illetve e-bike vezérlés rendszerét míg, a Grepton Informatikai Zrt. kiterjesztett (AR)- és virtuális valóság (VR) mutatja be. Az autós navigációs és infotainment szoftvereiről ismert NNG autós kiberbiztonsági megoldására, és iGo nacigációs szoftverére próbálja majd felhívni a figyelmet. Részt vesz továbbá a kiállításon hazánkból a Safeskin is, mely különleges lopásgátló tokokat gyárt iPhone-ra.

Birkás Péter korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.