Tech

Az Apple szerint ezért nem fogynak olyan jól az új, drága iPhone-ok

Csökkentette az elmúlt negyedévre vonatkozó bevételi várakozásait szerdán az Apple, elsősorban a gyenge kínai eladásokra hivatkozva, és arra, hogy a vártnál kevesebben váltottak az új iPhone-modellekre – írja az MTI. A bejelentés hatására 32 százalékot zuhant az Apple részvényeinek árfolyama az október eleji csúcs óta, amikor a befektetők még nagy reményeket fűztek az új almás készülékek eladásaihoz. A beismeréssel a tőzsdezárást követően, a cég részvényeseihez intézett levelében állt elő Tim Cook, a cég vezérigazgatója.

A bevételek esését Cook elsősorban Kínára vezette vissza, rámutatva a kínai gazdaság lassulására, és arra, hogy az Apple a vártnál keményebb versenyhelyzetbe került az olyan kínai okostelefon-gyártókkal szemben, mint a Huawei és a Xiaomi.

A vezérigazgató utalást tett azokra a feszültségekre is, amelyeket Donald Trump elnök teremtett az amerikai-kínai kereskedelemben, büntetővámokat róva ki több mint 200 milliárd dollárnyi árura, még ha ez közvetlenül nem is érintette az iPhone-ok eladásait.

A Mashable szerint Cook azt is említette, hogy a felhasználók inkább kicseréltetik a mobiljuk akkumulátorát, minthogy új iPhone-ra váltsanak. Ez azért nem meglepő annak fényében, hogy az új iPhone-ok egyszerűen drágák: az XS modell 999 dollárról indul (nálunk 399 990 forint), az XS Max pedig 439 990 forintnál kezdődik, így minden korábbinál mélyebben kell a pénztárcába nyúlniuk azoknak, akik a legfrissebb készülékekre váltanának.

Fotó: AFP

Kína gazdasága lassulni kezdett az év második felétől, az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségek pedig további nyomást helyeztek a gazdaságukra – mondta Cook a CNBC televíziónak adott szerda délutáni interjújában. Az Apple-vezér azt is elismerte, hogy a feltörekvő országokban kevesebb kelt el az ősszel piacra dobott új iPhone-készülékekből, mint ahogy azt az Apple-nél várták.

Cook közlése szerint az Apple bevételeit a december 29-vel záródó, és a kulcsfontosságú ünnepi bevásárlási szezont is magában foglaló negyedévre vonatkozóan jelenleg 84 milliárd dollárra becsülik, ami jóval elmarad a cég 89 és 93 milliárd dollár közötti korábbi előrejelzéseitől, ahogy a részvénypiaci elemzők mintegy 91,5 milliárd dolláros várakozásaitól is.

(MTI, Mashable)

Kilenc év után váltottam iPhone-ról Androidra, és egyáltalán nem fájt
A váltás pedig egyáltalán nem volt olyan megrendítő, mint sokan gondolnák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik