Tech

Durván meglopták a Samsungot, kínaiaknak adták el titkaikat

Dél-koreai ügyészek közleménye szerint ismeretlen elkövetők ellopták a Samsung hajlítható kijelzős mobiljának technológiáját, majd két kínai vállalatnak is eladták. Suwon kerület hatósága 11 személy ellen emelt vádat üzleti titkok eltulajdonítása miatt. A nyomozók szerint a Samsung beszállítói közül származhatott az a személy, aki kiszivárogtatta a rugalmas OLED panel műszaki leírásait közel 14 millió dollárért.

A Samsung Display részlege közleményt adott ki, amiben meglepettségüket fejezik ki a nyomozók munkájának eredményével kapcsolatban. A hatóságok ugyanis közölték, hogy nem tudják megnevezni a két kínai személyt, ezért az Interpol segítségét kérik a továbbiakban.

A cég több mint hat éve fejleszti a terméket, és már 130 millió dollárt költöttek el rá, ami lényegesebben sokkal több, mint amennyiért továbbadták a dokumentációkat a kínaiaknak.

Az időzítés rendkívül szerencsétlen, hiszen az ünnepek felé éleződik a helyzet a techcégek közt, és egyre többen versenyeznek azért, hogy ők dobják piacra elsőként az első összehajtható kijelzős mobilt.

Tényleg létezik: a Samsung bemutatta az összehajtható képernyős telefont
Megannyi pletyka után a cég élőben is megmutatta a speciális készüléket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik