Tech

A japánok évtizedekkel előttünk járnak

Miközben itthon nem hogy a 4K, de sok esetben még a Full HD tévéadások is álomnak számítanak, addig Japánban megtörtént, amire Magyarországon jó eséllyel is évtizedeket kell még várnunk: műholdon keresztül megkezdte a sugárzást az első olyan csatorna, ami már 8K felbontásban biztosítja a néznivalót. Ráadásul az első film, amit ilyen felfoghatatlan minőségben lehet megtekinteni, az 2001: Űrodüsszeia, amit direkt erre az alkalomra digitalizált be újra a Warner Bros.

Irigykedni ugyanakkor nem feltétlenül kell, hiszen hiába jelentős lépés ez, ha józan ésszel nézzük a dolgokat, akkor igencsak korai, hiszen még a 4K sem terjedt el olyan mértékben, hogy érdemes lenne mindent ilyen minőségben sugározni. Ráadásul jelenleg még nagyon kevés olyan készülék található a piacon, ami képes megjeleníteni a 8K-t, ezek a modellek persze irgalmatlanul sokba kerülnek, arról nem is beszélve, hogy a műholdról érkező jel befogásához is speciális vevőegységre van szükség.

Habár az kétségtelen, hogy a 8K a televíziózás jövője,

azt mindenképpen érdemes tudni, hogy a meglehetősen távoli jövőről van szó. Mi már annak is örülnénk, ha teljesen általánossá válna a Full HD minőségű közvetítés, és megjelennének végre az első 4K-s csatornák, hogy ne mindig a Netflixet kelljen bogarászni, ha ilyen felbontásban szeretnénk filmeket/sorozatokat nézni az erre alkalmas tévénken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik