Tech

Sokára érhet célba az idegeneknek küldött üzenetünk

A Google mai ünnepi emblémájának, azaz doodle-jének apropója az arecibói üzenet 44. évfordulója. Ez volt az a rádióüzenet, amivel az emberiség először tett próbát arra, hogy rádióhullámok használatával tudassa létezését idegen civilizációkkal. Az üzenetet 1974. november 16-án sugározták a Földről az arecibói rádióteleszkóppal a Messier 13 gömbhalmaz felé, egyetlen alkalommal, ismétlés nélkül.

Maga az üzenet egésze hét részből állt, amiben Dr. Frank Drake asztrofizikus és Carl Sagan csillagász az olyan legfontosabb fogalmakat kódolta, mint az emberi számok, kémiai elemek rendszámai, a DNS nukleotidjaiban található cukrok és bázisok képlete, az ember grafikus ábrázolása, a DNS spirál, a Föld Naprendszerének grafikája, valamint az Arecibo rádióteleszkóp grafikája és az adóantenna méretei.

Forrás: Google

Azt még nem tudni, hogy bármikor veszi-e valaki, de a kutatók számításai szerint az üzenet ennyi év alatt is csak töredékét tehette meg a 25 100 fényéves útnak, amit meg kell tennie a Messier 13-ig.

A keresőcég doodle-je az üzenet grafikai reprezentációjának egy részét tartalmazza, a cég dupla O-betűi helyett az üzenetben kódolt ember és az antenna szerepel. A Google munkatársai viszont jobb, ha nem küldenek semmit az űrbe, mert a Puerto Ricó-i kisváros nevét is elírták: Arecibo helyett Arebicót látunk, ha a kurzort a doodle felé húzzuk, de a kereső szerencsére kijavítja magát, ha rákattintunk.

Fotó: Google

Ennél is megmosolygtatóbbak azok a grafikák, amiken a Google azzal a gondolattal játszadozik el, mit reagálnának az űrlények, ha megérkezne az üzenet.

Fotó: Google

Mi az a Google Doodle?

A Google Doodle a Google keresőoldalán látható logó speciális, alkalmi változata. A doodle (ünnepi embléma) minden esetben valamilyen jeles vagy kifejezetten érdekes eseménynek vagy személynek állít emléket, grafika vagy mozgókép formájában, amit mindig más alkotó tervez. A speciális alkalmakat a cég nem jelenti be előre, minden nap meglepetés, hogy mi kerül ki, ugyanakkor a Google nem készül az év minden napjára egyedi logóval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik