A szexuális kiegészítőket gyártó Vieci egy olyan orálrobotot fejlesztett férfiak számára, ami valós életbeli technikákból tanulva elégíti ki a felhasználót. A készítők ígérete szerint ugyan már vannak hasonló eszközök a piacon, az ő találmányuk sokkal kifinomultabb és profibb, mert
A mesterséges intelligenciával felszerelt Autoblow AI egy motor által mozgatott gumis kart foglal magába, és rengeteg érzékelőt, valamint egy processzort is kapott, ráadásul nem mindennapi tudományos munka előzte meg a tervezését, ami összesen három évig zajlott.Az eszközre való igényt jól mutatja, hogy a készítők az IndieGogo platformján keresztül szedték össze a szükséges összeget közösségi finanszírozással, és meglehetősen hamar meglett a kitűzött 50 ezer dollár, annak több mint kétszerese gyűlt össze eddig. Az Autoblownak volt egy elődmodellje, amit 2014-ben dobtak piacra, az új változat viszont most kapott mesterséges intelligenciát is.
Egy speciális algoritmus felel azért, hogy orális kényeztetés közben a robot változtatni tudja az alkalmazott „technikákat”, és valósághűen működjön, ami együtt jár azzal is, hogy néha váratlanul, nem egyenletesen ingerel, ezzel elkerülvén azt, hogy túl robotszerűek legyenek a mozdulatai.
A tervezés előtt egy külön kutatócsoportot bérelt fel a szexjáték tervezője, Brian Sloan, akiket nem volt egyszerű megtalálnia, mivel addig hét csoport is visszautasította a megbízást. A hat szakemberből álló csapat az orális szex jellegzetes mozdulatait elemezte, 109 órányi pornót néztek végig, miközben szorgosan jegyzeteltek.
A vizsgálatok során gyűjtött adatokat egy gépi tanulásos modellhez használták fel, ami képes volt elemezni a mozdulatokat, azok alapján pedig mintázatokat felállítani, ami szükséges volt a szopórobot működéséhez. Az elkészült tanulmányt ugyan Sloan közzétette, de a szerzők nem meglepő mód nem adták hozzá a nevüket.
A felhasználó tíz mód közül választhat, amik különböző sebességeket és mozdulatokat produkálnak.
– ha már az nem lenne elég bizarr, hogy az ember egy robotba dugja a péniszét, még a robotot is konnektorba kell dugni. Vélhetően a fejlesztők nagyon komolyan vették a biztonsági előírásokat, vagy ha azt nem is, jó ügyvédekkel állnak kapcsolatban.
Az eszközért minimum a 129 dolláros támogatói csomagot kellett kifizetni az IndieGogo-kampány oldalán, kérdéses, hogy a jövőben mikor és mennyiért lesz még kapható. A kalapozás mindenesetre még egy hónapig tart, így addig bárki beruházhat rá, sőt, választhat cserélhető betéteket is.