Tech

Felháborodás söpörte el a szexrobotos bordélyházat

Nemrég számoltunk be arról, hogy a helyiek kereszttüzébe került az a szexbabák kipróbálását és értékesítését tervező kanadai cég, akik Houstonban igyekeznek üzletet nyitni a Kinky S Dolls néven: egy vallásos csoport meg van győződve, hogy a tervezett szexrobotos bordély erőszaktevővé fogja változtatni a férfiakat. Az állítást ugyan nehéz lenne bizonyítani, de a tiltakozók célt értek, hiszen a Mashable beszámolója szerint Houston Város Tanácsa egy frissen megszavazott szabálymódosítással megtiltotta, hogy az üzletben „tesztelhetők” legyenek a különböző típusú és képességű szexrobotok.

Szexrobotot így még biztos nem látott
Nem biztos, hogy ezek a képeket látva jön meg a gusztusa egyhez.

A Kanadában már működő üzlet lényege, hogy betérő a kuncsaftok nem csak megvásárolhatják a 2500 dollár (közel 700 000 Ft) környékén árult modelleket, de adott a lehetőség, hogy az üzletet próbakör előzze meg privát helyiségekben: nagyjából 6200 forintnyi összegért fél órán át ellenőrizhető az áru, 25 000-ért már egy órán át, míg 43 000-ért akár két órára is igénybe vehető az eszköz. Ha pedig „nem tetszik”, akkor nem kötelező vásárolni, sőt egy következő alkalommal újra lehet próbálkozni,

tehát az üzlet lényegében tényleg bordélyként (is) funkcionált volna, ügyesen kijátszva a helyi kereskedelmi szabályok nyújtotta kiskapukat.

Ennek vetett gátat a városi tanács, mikor egy névtelen szavazás keretében elfogadták azt a módosítást, ami megtiltja, hogy a szexbabák helyben kipróbálhatók legyenek. Ugyanakkor a fejlett szexjátékszerek árusítást nem lehet meggátolni, az üzlet építése már meg is kezdődött a városban, de legalább attól nem kell tartani a helyieknek, hogy lesznek olyanok a közösségben akik visszajárnak tesztelni a termékeket – ha szeretnének kipróbálni egy szexrobotot, előbb kénytelenek lesznek megvenni.

Nyitó illusztráció: RealDoll / Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik