Tech

Hajléktalanok bőrébe bújtak, meglepő volt az eredmény

Újabb kísérlettel sikerült igazolni, hogy a virtuális valóság (VR) segítségével az emberek hatékonyabban tudnak belehelyeződni egy adott szituációba, ezáltal könnyebben megérthetik annak körülményeit és nehézségeit. A Stanfordi Egyetem kutatói kifejezetten azt vizsgálták, hogy miként hat az alanyok empátiájára, ha hajléktalan emberek szemén keresztül nézhetik a világot. A két hónapos tesztet több mint 560 résztvevővel készítették el, akik nyolc különböző etnikai háttérből származtak, és a 15-88 év közötti korosztályba tartoztak.

A felhasználókkal a hétperces „Becoming Homeless”, azaz „Hajléktalanná válni” demót nézették meg, amiben hajléktalanként olyan feladatokat kellett teljesíteniük, mint hogy menedéket találjanak egy buszon, vagy védjék meg értékeiket idegenektől.  A kísérlet szerint a virtuális valóságban barangoló emberek közül többen és intenzívebben tanúsítottak sajnálatot a hajléktalanok iránt, mint akik csak híreket olvastak, láttak róluk.

A tapasztalataink határoznak meg minket emberként, így nem meglepő mód egy VR-ban átélt intenzív élmény sokkal nagyobb hatással bír, mintha valamit csak elképzelnénk”

– írja a tanulmányban Jeremy Bailenson társszerző.

A kutatók megjegyzik, hogy az „empátiagépnek” is nevezett technológia egyben abban is segíthet, hogy az emberek sokkal jobban kapcsolódjanak egy tartalomhoz vagy mondanivalóhoz, mintha tévében, újságban vagy filmben látnák, ezt pedig más téren is alkalmazni lehet.

Egy korábbi kutatás során azt sikerült megállapítani, hogy akik Albert Einstein bőrébe bújtak egy VR-beli szerepjátékban, másképp kezdtek el gondolkodni és mérlegelni a szerep hatására. Nem csoda, hogy a virtuális valósághoz kapcsolódó kutatások közül az ember személyiségére gyakorolt hatások vizsgálata az egyik legizgalmasabb terület.

(Kiemelt illusztráció: ThinkStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik