Tech

Megnehezíti a profilok törlését a Facebook

A Facebook megduplázta a türelmi időszakot, amennyit a profil felfüggesztése után várni kell annak végleges törlésére, 14 napról 30 napra emelték.

Amikor a felhasználó úgy dönt, hogy kiszállna a nagy közösségi hálózatból és törlést kér, a fiókja nem szűnik meg rögtön, hanem inaktiválódik. Meg kell várni a türelmi időszak leteltét, ami idő alatt ugyan a profil mások számára nem lesz látható, de a felhasználó még meggondolhatja magát. Közben bármikor beléphet, de a bejelentkezéssel ismét aktiválódik a profilja. Eddig 14 napja volt a felhasználóknak, ha meggondolták volna magukat, utána a fiók az enyészeté lett.

A Facebook szóvivője szerint azért döntöttek a 30 napos időtartam mellett, mert statisztikáik alapján sokan próbálnának meg a 14. nap letelte után is bejelentkezni, amikor már nem létezik a fiók, így több idejük van meggondolni magukat.

Természetesen ez a lépés sokkal inkább a cég javát szolgálja, hiszen egyre többen vándorolnak el az oldalról, ám így tovább áll nyitva a lehetősége annak, hogy kevesebben szállingózzanak el.

Nem csak Facebook-fiókokhoz férhettek hozzá a támadók
A pénteki, 90 millió felhasználót érintő nagy hackertámadás súlyosabb, mint elsőre tűnt.

A változás azután lépett érvénybe, hogy a tech óriás nemrég közölte: több mint 50 millió felhasználó fiókjához férhettek hozzá ismeretlen támadók egy sérülékenységet kihasználva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik