Tech

Ebben a kapszulában utazhatunk a jövőben

A Hyperloop Transportation Technologies (HyperloopTT) kedden bemutatta első teljes méretű utaskapszuláját, ami egy napon akár 1200 km/óra sebességgel szállíthatja az utasokat. A kaliforniai cég azok egyike, akik az Elon Musk által elképzelt szupervasutat megvalósítanák, ezen az úton jól is haladnak. A Hyperloop lényegében egy hatalmas, csökkentett sűrűségű levegővel töltött, vákuum alá helyezett cső, amiben légpárnákon, lebegve közlekednek a kapszulák.

A Spanyolországban bemutatott kapszula tesztje Franciaországban indul majd el, itt kezdték el kialakítani a hosszútávon is használatos tesztpályát. A cég tervei szerint 2019-re már utaskész lesz.

Fotó: CRISTINA QUICLER/AFP/Getty Images)

A „Quintero One” névre keresztelt kabin 5 tonnát nyom és 32 méter hosszú. Szinte teljes egészében a cég saját különleges kompozit anyagából, az úgynevezett „vibrániumból” készült, aminek nevét a Marvel-univerzumból kölcsönözték. A cég állítása szerint az anyag az alumíniumnál nyolcszor, az acélnál tízszer erősebb.

Ugyan egyre többen lépdelnek előre a fejlesztésben, még jó ideig nem lesz olyan szupervasút, amit Musk megálmodott. A maximálisan elért sebesség eddig csak 457 kilométeróra, míg az eredeti koncepció szerint óránként 1200 kilométerre lenne képes a kötött pályán mozgó, szupergyors jármű, ennek a sebességnek az elérése jelenti az egyik fő kihívást.

Valósággá vált Elon Musk szupergyors vákuumvasútja
Igaz, még nem száguldozik, de a rendszer működik, sikerült az első teszt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik