Tech kékhalál

Mit tegyen, ha túlmelegszik a laptopja?

Még a legmodernebb laptopok is képesek túlmelegedni, ha valamely hűtőeszközük nem működik megfelelően, vagy valami elzárja a hűsítő levegőt a ventilátorok elől. A forróság az ilyen eszközök egyik legnagyobb ellensége, és bár a modern kütyüket már felszerelik bizonyos szintű hővédelemmel, még így is előfordulhat, hogy komoly károk keletkeznek a gépben. Mutatjuk, hogy állapítsa meg, túlmelegszik-e a laptopja, és azt is, hogy mit kezdjen vele, ha baj van.
Korábban a témában:

A legmodernebb laptopok is képesek elég rendesen túlmelegedni, főleg most, amikor a vékony vázak ennyire előretörnek a piacon. Az ilyen keskeny laptopokban nagyon nehéz hatékonyan megoldani a hűtést (nemrég volt egy ilyen géppel egy tesztünk is, hiába drága és ultramodern, de melegszik, mint a pokol), így fokozottan ki lehetnek téve a túlmelegedésnek. A legtöbb modern gépet megfelelően hűtik a beépített rendszerek (a ventilátor, a hűtőbordák és az egyéb megoldások), de ezek is meghibásodhatnak vagy eltömődhetnek, és szoftveres probléma is jelentkezhet. Ilyenkor az alaplap komoly veszélybe kerülhet, hiszen megolvadhat, vagy elengedhet rajta néhány illesztés, ami azt is eredményezheti, hogy a laptop tönkremegy.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu
Melegszik, mint a pokol, de ez az egyetlen igazi hibája
Nagyon drága, de ha költhetnék ennyit egy gépre, valószínűleg ezt venném.

A legtöbb gép túlmelegedés hatására először csak lelassul, ezzel próbálja önmagát szabályozni. A CPU visszafogja a teljesítményt, így a laptop kevesebb hőt termel. Ha a processzor végképp túlmelegszik, az eszköz egyszerűen kikapcsol, hogy védje a hardvereket – sokszor azonban ilyenkor már megtörténik a baj, és könnyen lehet, hogy nem is tudja visszakapcsolni a hőtől megrongált laptopját.

Ha nem biztos benne, hogy a laptopja (vagy akár asztali PC-je) túlmelegedés miatt rosszalkodik-e, vagy valami egész másért, érdemes letölteni egy applikációt, ami megmondja, tényleg baj van-e. A Windowsra a Popular Science szerint legegyszerűbb ilyen a Speccy, Mac gépekre pedig a Macs Fan Control. Ezek a programok megmondják, hogy mikor melegszik túl a gépe: ha azt tapasztalja, hogy a laptop nagyon lassul, vagy magától lekapcsolgat, csekkolja le a hőmérsékletét. Nagyjából 70 Celsius-fokig rendben kell működnie az eszköznek, de ez felett már problémákba ütközhet. A CPU jellemzően 90-100 Celsius-fok között kezdi el lelassítani a rendszert. Ha viszont 110 Celsius-fok fölé kúszik a mutató, akkor az appal van valami gond – pontosabban valószínűleg rosszul érzékeli a hőszenzort.

laptop, szálloda (Array)
Figyeljen arra, hogy puha felületen ne nagyon használja a laptopját, mert elzárhatja a levegő szabad útját – fotó: Stokpic

Mit tegyen, ha tényleg a melegedéssel van probléma?

  1. Figyelje meg, hogy működik-e a ventilátor! Ezt könnyen ellenőrizheti, ha a váznál megtapogatja a ventilátor helyét: ha nem érez vibrálást, vagy a hűtőbordák közül nem jön ki levegő, akkor valószínűleg ezzel van a probléma. Ha furcsa hangot ad ki az eszköz, akkor is előfordulhat, hogy a ventilátor hibásodott meg.
  2. Tisztítsa meg a portól! Óvatosan fújhat bele sűrített levegőt, hogy a felgyülemlett portól és piszoktól megszabadítsa a vázat.
    Figyelje meg a környezetét! Ha valami eltakarja a hűtőbordákat, az felmelegítheti a vázban keringő levegőt. Ne használja a laptopot takarón, vagy bármi hasonló, puha szöveten, és ne tegyen semmit közvetlenül mellé, ami gátolhatja a levegő szabad áralmását.
  3. Figyeljen arra, milyen akkumulátort vásárol! Ha utángyártott, kétes eredetű akkumulátorral dolgozik, nagy az esély rá, hogy problémái lesznek vele. Vegyen inkább eredetit a gyártótól, még akkor is, ha kicsit borsosabb az ára, így biztosan nem vágja tönkre az egész laptopot.
  4. Telepítse a frissítéseket! Az Apple gépekkel legutóbb volt hasonló probléma: ok nélkül felhevültek egészen addig, amíg egy újabb frissítés meg nem oldott a problémát. Ha az operációs rendszere jelzi, hogy újabb frissítésre van szükség, akkor ne habozzon, mert ez is lehet a melegedés oka.

Ha egyik megoldás sem működik, ne kísérletezgessen – vigye el a gépet szervizbe, nehogy nagyobb baj legyen belőle.

Ajánlott videó mutasd mind

Hatalmas rágcsálók jelentek meg Budapesten

Több tucat példányuk él a fővárosban, a szakértő szerint egyre több megtelepedésre alkalmas budapesti területet foglalnak el. Az eurázsiai hód a maga 100-120 centijével, 25-30 kilójával a világ második legtermetesebb rágcsálója és itt él velünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.