Tech

Még nem ért véget a pokol

Május 29-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra a Madmind Studios első videojátéka, az Agony, ami műfaját tekintve egy belső nézetes túlélőhorror, ami egészen különleges helyre,

a pokolba kalauzolja a kötélideggel rendelkező játékosokat.

A program ugyan nem aratott osztatlan sikert, sem a játékosok, sem a kritikusok nem voltak elégedettek vele, mindez viszont nem akadályozza meg a fejlesztőket abban, hogy véget vessenek a játékuk terjeszkedésének, hiszen a Forever Entertainment kiadóval közösen bejelentették, hogy a Nintendo meglehetősen népszerű konzoljára, Nintendo Switchre is megjelentetik a játékot. Pontos dátum ugyan még nincs, de az ígéretek szerint a pokol még idén ellátogat erre a platformra is.

A lengyel fejlesztőcsapat a Kickstarteren gyűjtötte össze a pénzt a játékra, és mivel az Agony tényleg a pokolba repít a felhasználókat, így meglehetősen beteg látvánnyal operál, illetve a „cselekmény” is sajátos, hiszen egy szenvedő entitást kell irányítani, akit ki kell juttatni az alvilágból. Ebben hatalmas segítségünkre lesz, hogy meg tudjuk szállni az utunkba kerülő lényeket, még a démonokat is.

A horrorjáték egyrészt kapott egy hagyományos single player módot, viszont ha ezt teljesítjük, akkor még nincs vége a borzongásnak, hiszen a program része az úgynevezett Agony Mode is, ahol véletlenszerűen felépített (tehát mindig újabb és újabb formát öltő, így lényegében végtelen számú) labirintusokban kell túlélni az irányított karakterre váró halálos veszélyeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik