Egyre több információ derül ki a hétvégi jacksonville-i lövöldözőről, David Katzról. A 24 éves férfi Marylandből érkezett a városba azért, hogy a Madden Classic elődöntőjén részt vegyen. A játékos a 2017-es Buffalo Bills Madden Club versenyt megnyerte, és csak a kaliforniai negyeddöntőben esett ki. A szemtanúk szerint kifejezetten ideges lett, amikor ezúttal már az elődöntőben viszonylag korán kikapott. „Nagyon felhúzta magát, gondolom, ennek is volt köze ahhoz, amit tett” – nyilatkozta a CNN-nek Alexander Madunic, aki szintén részt vett az elődöntőn, ő a lábfejébe kapott lövést.
Egyre több korábbi interjú bukkan fel az interneten
Katz összesen tizenkét embert sebesített meg a fegyverével, ketten közülük nem élték túl a támadást: a 28 éves Taylor „SpotmePlzzz” Robertson, valamint a 22 éves Elijah „Trueboy” Clayton. Robertson 2017-ben meg is nyerte a Madden Classic elődöntőjét, ezzel nagyjából azon a szinten végzett, mint Katz a Buffalo Bills Madden Clubbeli győzelmével. Az alábbi videóban a gyilkos ekkori interjúját láthatjuk, amelyben kifejti, hogy a jobb játékosok közül valónak tartja magát, és szereti, ha a játékával ezt be tudja bizonyítani.
A játékosok szerint Katzról korábban is sejteni lehetett, hogy valami nem stimmel vele, legalábbis egyre több ilyen beszámoló kering az interneten olyanoktól, akik tudták, ki ő, és online játszottak már vele. Shane Kivlen, az egyik áldozat barátja azt nyilatkozta, hogy a gyilkos a neten is furcsán viselkedett, okos volt, de valahogy furcsa is. Nem igazán beszélt a többi játékossal sem online, sem a versenyeken, és kerülte a szemkontaktust. Utóbbi az alábbi videó vége felé is jól látszik, itt Katz, játékosnevén Bread, megnyeri a tavalyi játékot, majd sután fogadja a vesztes gratulációját.
Magának való, nem azért jött, hogy barátkozzon
A kommentátor is sajátosan jellemezte a játékost: ahogy az alábbi videóban is hallani, azt mondta róla, hogy „nem fogsz sok érzelmet látni az arcán, nagyon magának való, nem azért jött, hogy barátokat szerezzen”.
VIDEO of 24-year-old David Katz, the Baltimore gamer believed to have been the shooter at the Jacksonville Landing. Sheriff says he killed himself. Listen to how announcers describe him. pic.twitter.com/YkiAokUBHg
— Vic Micolucci WJXT (@WJXTvic) 2018. augusztus 27.
Katz pár héttel a verseny előtt két fegyvert is vásárolt Baltimore-ban, mindkettőt legálisan, és mindkettő nála is volt a mészárlás során. A szemtanúk azt nyilatkozták, hogy
A The Associated Press szerint Katz kétszer kórházban volt depressziója és mentális problémái miatt, ahol antipszichotikus gyógyszereket és antidepresszánsokat kapott. Korábban környezetvédelmet tanult a Marylandi Egyetemen, de erre a szemeszterre már nem iratkozott be. A szülei elváltak, a rendőrség apja baltimore-i házát is átkutatta.
Az Electronic Arts hétfő este hivatalos közleményt adott ki, amelyben kijelentette, hogy elmaradnak annak a modulnak a következő elődöntői, amelyen a tragédia történt: így a Madden Classic következő három eseményére nem kerül majd sor.