Tech

Öt éve kapható, de viszik, mint a cukrot

A PlayStation 4 konzolt gyártó Sony a héten jelentette be, hogy már 81,2 millió példányt értékesítettek a játékgépből. Ez a szám jelentős siker, és érdemes kiemelni, hogy ezúttal nem azt a számot tette közzé a cég, hogy mennyi gépet szállítottak ki a kereskedőknek: az új kimutatás már arról mesél, hogy konkrétan ennyi gépet vásároltak meg a végfelhasználók 2018. július 22-ével bezárólag.

Viszik, mint a cukrot – Forrás: Sony

A Sony 1994-ben kezdte meg a konzolos pályafutását az első PlayStationnel, ezt a világ máig legsikeresebb játékgépe, a PlayStation 2 követett 2000-ben: 155 milliónál is többet értékesítettek belőle. A PS3 2006-ban került a piacra, majd 2013-ban kezdődött a PS4 karrierje, és a közel ötéves pályafutása alatt máris túlszárnyalta az elődjét, amiből 80 millió kelt el világszerte. A japán vállalat ugyanakkor azt is közzétette, hogy az elmúlt két és fél évtizedben összesen 525,3 millió konzolt értékesítettek –

ez is egy egészen megdöbbentő szám.

A PlayStation 4 sikere ráadásul még koránt sem ért véget, hiszen idén ősszel, konkrétan szeptember 7-én jelenik meg a Marvel’s Spider-Man című videojáték, amiről a szaksajtó ódákat zeng, és csak PS4-re lesz beszerezhető – tipikusan olyan címről van szó, ami az általunk is agyondicsért 2018-as God of War-hoz hasonlóan jó eséllyel komoly tömegeket motivál majd arra, hogy megvásárolják a gépet, amiből ráadásul egy egészen egyedi kinézetű és limitált Pókemberes verziót is piacra dob a Sony.

Pirosban virít a speciális Pókemberes kiadás – Fotó: Sony

Ajánlott videó

Olvasói sztorik