Tech

Ezt árulja el önről az emoji-használata

Brit kutatók megvizsgálták, mennyi mindent árul el az ember személyiségéről az, hogy hogyan használja az emojikat - kiderült, hogy elég sokat meg lehet tudni valakiről abból, hogy milyen fajta hangulatjeleket szeret, és milyen gyakran használja őket.

Bár egyszerű komolytalankodásnak tűnhet a használatuk, az emojik már komolyan beleették magukat a mindennapi kommunikációnkba. Komoly pszichológiai kutatások készülnek arról, hogy min múlik, ki mennyi és milyen emojit használ, illetve milyen élethelyzetekben használja őket. Most készült egy kutatás arról is, hogy mások hogyan látnak minket attól függően, hogyan élünk ezekkel a hangulatjelekkel, és ez mennyire egyezik azzal, amilyennek magunkat tartjuk.

Kedves emojik kedves emberekhez

Nemrég az Edge Hill Egyetem kutatói egy csapat diákot vizsgáltak meg emojihasználati szempontból. Először egy tesztet töltettek ki velük először arról, hogy milyennek látják saját magukat, milyen a személyiségük, mennyire szoronganak, stresszesek-e, valamint hogy hogyan értékelik a baráti társaságukban betöltött helyüket. Ezután megnézték a Facebook oldalukat, és megfigyelték, hogyan kommunikálnak a közösségi oldalon egyik barátjukkal.

A kutatásból kiderült, hogy azok, akik szerethetőnek és kedvesnek tartották magukat, sokkal gyakrabban használtak hangulatjelet, mint azok, akiket kevésbé érdekel, hogy mások mit gondolnak róluk – utóbbiak ugyanis alapvetően kevesebb emojit is használnak, ezek pedig rendszerint inkább szomorúságot vagy nemtörődömséget fejeznek ki, mint boldogságot.

Facebookon is számít, milyen emojikat használ

Úgy tűnik, hogy azok, akik kedvesek, gyakrabban használnak pozitív emojikat, ezzel tükrözik a való világban is jelen lévő személyiségüket. Ezzel azt akarják, hogy a beszélgetőpartnerük is jobban érezze magát, valamint őket is pozitívabb fényben tüntesse fel. Ez kifejezetten igaz volt az olyan közösségi oldalakon, mint a Facebook, ahol a bejegyzésekkel nagyobb embertömeget lehet elérni – a magukat kedvesnek gondoló emberek ezt a személyiségjegyüket a posztjaikon keresztül is érvényesítették.

Azok a diákok azonban, akik saját bevallásuk szerint nem igazán foglalkoznak mások véleményével, sokkal gyakrabban mutatnak ki negatív érzelmeket, még a közösségi médiában is. A kutatók szerint ez azért van így, mert ők inkább a saját érzelmeik és személyiségük kifejezésével törődnek, és nem azzal, hogy mások milyennek látják őket.

Forrás: Europress

Akár az autizmus spektrum zavarosoknak is segíthetnek

Az is kiderült, hogy a diákok összességében hasznos eszköznek tartják az emojikat ahhoz, hogy jobban kifejezzék az érzelmeiket. A kutatók szerint ez elindíthat egy olyan kutatási irányt, amelyben az emojihasználat és az autizmus kapcsolatát vizsgálhatják – könnyen lehet ugyanis, hogy a társadalmi jeleket gyengébben értelmező autizmus spektrum zavarral küzdő emberek könnyebben tudják kifejezni magukat a hangulatjelek használatával.

A kutatás utolsó fázisában a tudósok egy másik csapat diákot kértek meg arra, hogy az emojihasználat alapján értékeljék az eredeti diákcsoport személyiségét. Kiderült, hogy a mosolygós és vidám emojikat használó embereket kedvesebbnek, nyitottabbnak és lazábbnak gondolták a külső szemlélők, ez azonban nem egyezett mindig azzal, amit a diákok magukról állítottak. A legnagyobb egyezés a kedvességben és a nyitottságban volt, ha valaki ezt mondta magáról, az nagy valószínűséggel a külső szemlélőnek is leesett, még csupán az írásbeli kommunikációja alapján is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik