Tech

Már részletre is vehető szexrobot

Korábban a témában:

A különféle, mesterséges intelligenciával ellátott szexrobotokról korábban már több alkalommal is írtunk, ahogy arról is, hogy ezek még meglehetősen drága készülékek, a kifinomultabb modellek akár az egy-, de inkább kétmillió forintos árcímkét is elérik.

A brit Silicone Sex World az első olyan forgalmazó, ami szeretné elérhetőbbé tenni a szexrobotokat azáltal, hogy havi részletfizetéssel kínálja eladásra a szerkezeteket.

A londoni cég havi 25 fontot (kb. 9000 forint) kér öt éven keresztül egy egyszerűbb, kb. félmillió forintos babáért, a szolgáltatást neten keresztül lehet megrendelni. Elmondásuk szerint demokratizálni szeretnék a piacot azzal, hogy a potenciális vásárlóknak nem kell évekig gyűjtögetniük az áhított babára.

A kínálatban találhatók férfi, női, és hímnős szexbabák is, mindenféle méretben és alakban.

Az év későbbi részében választhatóvá válnak a cserélhető fejű kínai babák, amik élethű arckifejezések megjelenítésére is képesek, illetve mocskosan beszélnek. Egy másik, mesterséges intelligenciával felszerelt modell már használható, ami mozgatható vállakkal és nyakkal van felszerelve, illetve hangutasításokra is reagál.

EDITORS NOTE: Graphic content / A silicone sex doll is displayed on March 5, 2018 in a room of a "brothel like" establishment in Paris where customers can pay for sexual intercourse with dolls, the first of its kind in France.
Members of the communist and Front de gauche group at Paris' city council called on March 16, the closure of the place run by the Xdolls company. The study of a legal procedure have been presented at Paris city council on March 20. / AFP PHOTO / JOEL SAGET
Anya, apa és a gyerekek együtt tévéznek a szexrobottal
Van, ahol a baba olyan, mint egy családtag.

A DS Dolls nevű babagyártó cég pedig egy olyan testszkennelő technológián is dolgozik már, amivel valódi személyek, többek közt ismert pornósztárok hiteles 3D-s mását lehet elkészíteni a jövőben.

Ajánlott videó mutasd mind

BERLIN, GERMANY - AUGUST 24:  Defense Minister Ursula von der Leyen (CDU) arrives for the weekly German federal Cabinet meeting on August 24, 2016 in Berlin, Germany. High on the meeting's agenda was discussion of federal policies towards civil defense.  (Photo by Adam Berry/Getty Images)

Nagy rohammal kerülné el a bukást von der Leyen

Lemondott a miniszteri posztról, ígéreteket tett a szocdemeknek és a liberálisoknak, és élete beszédére készül Ursula von der Leyen. De nyíltan csak a Néppárt támogatja. Mi történik akkor, ha nem választják meg ma az Európai Bizottság élére?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.