Élet-Stílus

Borzalom, ami a kínai szexrobotgyárakban megy, a perverzeket is kiszolgálják termékeik

Egy kínai szexrobotgyárba készített videót tett közzé a Mirror, amiből az is kiderül, hogy a vásárlók a babáknál sok opció közül dönthetnek, megválaszthatják, a a magasságát, a haját és a szemszínét is akár.

Van, ami csak egy méter, vagyis mint egy hároméves, 330 ezer forintért,  sőt olyan is, ami mindössze

63 centi, ahogy egy három hónapos csecsemő.

A WM DOLL szexrobotjai tudják mozgatni a szemüket, a végtagjaikat és pár szót is kimondani, illetve pár rövid párbeszédre is képesek már. A cégnél elmondták, hogy ezeken fejlesztésénél nehézségekkel néznek szembe, mert nincsenek olyan szakértők, akik további eredményt akarnának elérni a felnőtt termékek mesterséges intelligenciájának fejlesztésében.

Vásárlóik többségében egyedülálló férfiak, emiatt a legtöbb robot, amit készítenek, nő, de készítenek férfibabákat is a homoszexuális vásárlóikat megcélozva vele. Azt remélik, hamarosan betörnek termékeikkel az amerikai piacra.

A riporter egy babával is „elbeszélgetett”

– Ki vagy te?
– Bébi, Lucy vagyok, a fiatal mester elfelejtette?
– Mennyi idős vagy?
– Nem méltó egy úriembertől ilyet kérdezni egy hölgytől.
– Honnan jössz?
– Otthonról. Szeretnél velem jönni?

A gyár termékmenedzsere, Liu Ding arról beszélt, hogy először a beszélgetés funkcióra helyezték a hangsúlyt, aztán a végtagok mozgatására. Most már különbözőképpen tudnak mozogni, így különböző célcsoportokat tudnak kiszolgálni a szexrobotokkal.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik