Tech
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Nők és piálás helyett inkább a nyomor ellen küzd

Mohos Máté
Mohos Máté

2018. 07. 29. 14:00

Mátrakeresztestől a Fülöp-szigetekig állított fel olyan kommunikációs csomópontokat, amelyek minden ezután következő mentési akcióhoz elengedhetetlenek voltak. Legutóbb egy tanzániai menekülttáborban járt, ahol a Vodafone Alapítvány nemzetközi programjának keretében segített a helyi oktatási rendszer fejlesztésében – Tóth Róberttel, a mobilszolgáltató katasztrófa sújtotta területeken is dolgozó munkatársával beszélgettünk.
Korábban a témában:

A tanzániai Nyarugusu 1996 óta fogad be menekülteket, főleg Kongóból és Burundiból. Jelenleg mintegy 150 ezer lakójával a világ egyik legnagyobb menekülttábora. Nyarugusu ma már kiterjedt infrastruktúrával várja a polgárháborúk elől menekülőket, ez pedig azért különösen fontos, mert a gyerekek számára csak az oktatás és a technikai készségek elsajátítása adhat reményt egy új életre.

A Vodafone Alapítvány Instant Iskolák Afrikának (Instant Network School for Africa) programja is ezen a fronton segít, internet-hozzáférés, mobilszolgáltatások, valamint digitális tananyagok biztosításával.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Mennyiben más egy menekülttáborban az élet, mint ahogyan ön elképzelte?

Nagyon meglepődtem, amikor megérkeztem Nyarugusuba. Olyan érzésem volt, mintha egy városban lennék, meglepő tisztaság fogadott, az utcákat folyamatosan söpörték. Zajlott az élet, a felnőttek kereskedtek, műhelyeket vezettek, például kerékpár- és motorjavításra. Annyi volt csak a különbség, hogy ennek az óriási városnak a fenntartását segélyekből finanszírozzák.

Számomra érdekes volt az is, hogy a mobilos piac mennyire jelentős.

Rengeteg helyen lehet készülékeket vásárolni, és elég bejáratott az a fizetési rendszer is, ami készpénz nélkül, sms-es átutalásokkal működik. Ez a szektor annyira meghatározó, hogy szinte mindegyik menekült egyik vagy másik mobilszolgáltatónak az ügynöke.

Forrás: Vodafone

Hogyan működnek az iskolák? Van kitörési lehetőség az ott tanuló gyerekek számára?

Az oktatást teljes egészében maguk szervezik a menekültek, ők alkotják a teljes tanári kart. Sajnos a tanárokat elég rosszul fizetik, és az iskoláknak sincs állandó helyük, folyamatosan mozgatják őket, agyagépületekben, sátorokban, gyakran a szabadban folyik a tanítás. Mi éppen ezért többek között bőröndből működtethető Instant Network internetelosztó állomást biztosítunk számukra, amellyel alkalmazkodni lehet a folyamatos helyváltoztatáshoz.

Azért elképesztően fontos az oktatás, mert ez az egyetlen út, ami kivezet a táborból.

Mindenhol poszterek, szórólapok hirdetik a képzettséghez kötött állásokat a világ minden táján. Persze kevés a hely, és nagyon sokat kell tanulni, hogy elfogadják egy-egy diák jelentkezését, éppen ezért hihetetlen nagy lelkesedéssel vetik bele magukat a tanulásba.

Ezen kívül csak az a ritkán bekövetkező lehetőség marad, hogy egy külföldi személyesen szponzorálja őket. Hozzám is odajött egy kislány azzal, hogy „Muzungu (fehér ember), vigyél el magaddal.” Mondtam neki, hogy a szülei biztosan nem örülnének, ha elszakítanám tőlük. Erre azt válaszolta, hogy az anyja tanította arra, hogy az egyetlen kiút a táborból, ha egy ide látogató fehér ember elviszi.

Forrás: Vodafone

Egy ilyen óriási, évtizedes múlttal rendelkező menekülttábor esetén érdekes kérdés lehet a tábor és az annak helyt adó állam viszonya. Ebből a szempontból mi a helyzet Nyarugusuval?

Az állam elfogadó, mert tisztában van azzal, hogy a menekülteknek nagy szükségük van a segítségre. Gyakorlatilag naponta hagyják el Burundit az ottani helyzet miatt, és a tanzániai Nyarugusu mellett három másik táborban is fogadják a menekülteket. Mivel ez a tábor már régen létezik, az infrastruktúra szépen ki tudott épülni, olyannyira, hogy néhány, a környéken lakó helyi irigykedik is a tábori körülményekre.

Önök pontosan mivel foglalkoztak a kéthetes kiküldetésük alatt?

Főleg karbantartást és javítást végeztünk, mivel a por és az esőzések miatt gyorsabban elhasználódtak a készülékek. Frissítettük a szoftvereket, és igyekeztünk a helyieknek is átadni ezt a tudást, arra az esetre, ha bármilyen hiba merülne fel. A táborban mindig vannak újdonságok is: már napelemek biztosítják az energiát, és a kisvállalkozások is egyre inkább hozzájárulnak az életkörülmények javításához.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Milyen más tevékenységből áll a cég kezdeményezése?

A menekülttáborok támogatása mellett olyan katasztrófa sújtotta területekre is megyünk, ahol újra kell építeni a teljes telekommunikációs rendszert. Egy-egy földrengés vagy árvíz után a mi csapatunk az első, aki megérkezik a helyszínre, mert amíg a kommunikáció nincs helyreállítva, addig a mentést sem lehet rendesen elkezdeni.

Ez sokkal nehezebb munka, mint egy menekülttáborban dolgozni, mert úgy megyünk oda, hogy semmit sem tudunk a helyzetről, nincs szállásunk, és végig improvizálni kell.”

Mi volt a legdurvább szituáció, amibe ön belekerült?

A legdurvább az első megbízatásom volt, mivel akkor még nem volt rutinom hasonló helyzetekben. 2013-ban a Fülöp-szigetekre mentünk, ahol akkor csapott le a Haiyan hurrikán. Az ideiglenes bázisállomásokat ugyan sikeresen létrehoztuk, de mi magunk óriási bizonytalanságban voltunk. Szinte aludni se tudtunk hol, az első napon egy romokban heverő épület alsó szintjén húztuk meg magunkat. És ahogy az idő telt, nem lett egyszerűbb a dolog, azt se tudtuk, hogyan fogunk hazajutni.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Mi motiválta arra, hogy egy ilyen csapat tagja legyen?

Még a mátrakeresztesi árvízkor segítettem önkéntesként az ottani élet újraszervezésében. Gyorsan kimentünk, és két nap alatt felhúztunk egy állomást, ami újra lehetővé tette a kommunikációt. Láttam, hogy milyen óriási hatása van ennek, és egyből megtetszett ez a munka. Amikor 2012-ben jött a felhívás, hogy lehet jelentkezni a cégünk nemzetközi csapatába, egy pillanatig sem gondolkodtam.

A családja nem félti, amikor külföldön van?

Nem, ők ismernek már, és tisztában vannak vele, hogy tudok vigyázni magamra. Érdekes módon a feleségem örül ennek a legjobban: úgy gondolja, ha már beütött nálam a középéleti válság, akkor inkább ezt csináljam, mint piáljak vagy nőzzek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ebben a percben fordultunk rá az őszre

Kommentek

5603647 03.08.2018 Flowers at the photos of the three Russian journalists killed in the Central African Republic, from right: Orkhan Dzhemal, Kirill Radchenko and Alexander Rastorguyev, outside the Central House of Journalists in Moscow. Ekaterina Chesnokova / Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.