Tech

Itt a lengén öltözött lányok uralják a terepet

A Tajvanban zajló Computex teljes egészében a hardverekről és a különböző kütyükről szól, a helyszínen kiállító több száz cégnek viszont meg kell küzdenie a javarészt férfiakból álló közönség figyelméért, és a Tajpejben szerzett tapasztalataink alapján a vállalatok két dologban, illetve azok kombinációjában látják a siker kulcsát: a felesleges repicuccokban és lengén öltözött hostess lányokban.

Galéria
Forrás: Birkás Péter / 24.hu

A Computex különböző helyszínein sem az értelmetlen apróságokból, sem a csinos lányokból nem volt hiány, a több száz standonból minden tizedik előtt állt egy hölgy, legtöbbször valamilyen hardverrel a kezében, hogy az ezredik embernek is mosolyogva pózoljon, sőt akadt olyan gyártó is, aki konkrét szépségversenyt rendezett. Na nem a nőknek, hanem memóriáknak és egyéb kiegészítőknek, de

a közszemlére tett kütyük a lányok kezében kaptak helyet.

A helyszínen felsorkozó, és a terepet profin uraló lányokról mi is készítettünk egy fotóösszeállítást, de a valóság elképzeléséhez érdemes tudni, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa, mindössze pár leányzó azon százak közül, akik minimum napi nyolc órában igyekeznek minél több látogató figyelmét magukra, és az általuk képviselt termékekre vonni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik