Az USB, vagyis az univerzális soros busz a 90-es években jelent meg, és igazi áldás volt a feltűnése. A mai negyvenesek biztosan emlékeznek még az USB előtti korra, amikor hosszan kellett állítgatni a legtöbb eszközt, amit a PC-nkhez csatlakoztattunk, mivel a csatlakozók (soros port, párhuzamos port) működési elve nem igazán tette lehetővé azt, hogy önmagukat beállítsák, de töltéshez szükséges energiát sem biztosítottak, és arra sem volt mód, hogy menet közben kihúzzuk vagy bedugjuk őket.
Persze a kezdet sem volt könnyű: amikor 1998 tájékán megjelentek az első USB-porttal is felszerelt gépek, még USB-s eszközből volt kevés, legtöbb honfitársunk valószínűleg egy pendrive formájában találkozott először a technológiával. Az USB-meghajtók kezdetben drágák voltak, de így is imádtuk őket, mert sokkal több adat fért rájuk, mint egy floppy-ra, ráadásul azokkal ellentétben nem is mentek tönkre olyan könnyen, és magunkkal vihettünk bármit, ha meg akartuk mutatni az ismerőseinknek.
ilyen csatlakozót kaptak a nyomtatók, egerek, billentyűzetek, szkennerek, külső tévé-, és hangkártyák, és a merevlemezek. 1998-ban az Apple még merésznek számított, mikor az új iMac G3-asról lehagyta a régi soros és párhuzamos csatlakozókat, viszont ez a gép adott jelentős lökést a szabvány elterjedésének.
VÉGRE EGYSZERŰVÉ VÁLT VALAMIT BEDUGNI A GÉPBE
A legelső USB 1.0-s szabvány még nem terjedt el, csak a javított, USB 1.1-es verzió, ezzel találkozhattunk a számítógépeken és a mobil eszközökön, viszont az elérhető maximális adatátviteli sebesség mindössze 1,5 megabájt/másodperc volt. A lassúsága csak azért nem tűnt fel, mert akkoriban a flashmemória is olyan drága volt, hogy eleinte néhány száz megabájtos, majd később is
Ekkoriban mindenki megismerte a „hagyományos”, vagyis Type A típusú USB-csatlakozót, illetve akkoriban még egész sok külső optikai meghajtó, nyomtató és hasonló eszköz az USB Type B csatlakozót használta, ma már csak printereken és szkennereken találkozhatunk vele. Említésre méltó még a Mini-USB-nek nevezett USB Type B Mini nevű csatlakozó, amivel digitális fényképezőgépeken, mp3-lejátszókon és más mobil eszközökön találkozhattunk.
Ma már a mini-USB is visszaszorult, helyett a micro-USB-t, hivatalos nevén USB Type B Micro csatlakozót találunk a kamerákon is. Ezek mellett léteznek nem szabványos kialakítású USB-csatlakozók is – szerencsére a gyártók többsége már leszokott a használatukról az említett szabványos típusok javára. Néhány éve aztán egy új, USB Type C nevű csatlakozó is megjelent, ezt lentebb mutatjuk be.
DE HOL MARAD A SEBESSÉG?
Amikor az emberek már nagy számban töltöttek le filmeket és zenéket, már el lehetett érni az USB 1.1 korlátait. Szerencsére 2000-ben megjelent az USB 2.0, a kétezres évek elején pedig a különböző eszközök is nagy számban kezdték el támogatni a 60 megabájt/másodperces sebességre alkalmas szabványt.
a gyorsabb másolási sebesség tette lehetővé például azt, hogy a kis méretű, könnyen hurcolható külső merevlemezek rendkívül népszerűvé váljanak. Az USB 2.0 közel egy évtizedig bírta a strapát, persze azt azért már akkor is tudomásul kellett venni, hogy két USB 2.0-s eszköz, például két pendrive teljesítménye között is jelentős lehet a különbség. Hiába viseli mindkét meghajtó az USB 2.0 logót, ha a belsejükben különböző flashmemóriák vannak, akkor simán előfordulhat, hogy ugyanazt a fájlt az egyikre mondjuk 2 perc alatt másolhatjuk fel, a másik pedig 15-20 percig is elszöszöl vele.
Elvileg ennek kiküszöbölésére kitaláltak sebességjelöléseket: a Low-speed és Full-speed jelölés 0,625 megabájt/másodperces, illetve másfél megabájt per másodperces sebességet jelöl, ezek ma már csigalassúnak számítanak. A Hi-Speed USB-vel elméletben 60 megabájtnyi adatot is lehet másolni másodpercenként, ez általános célra már elfogadható másolási sebesség, míg a SuperSpeed jelölésű (USB 3.0-s ) eszközökkel az elméleti sebesség másodpercenként 625 megabájt, amivel már nagy fájlokat is rövid idő alatt átmásolhatunk, míg az USB 3.1 dupla ilyen gyors átvitelt biztosít.
3.0 a MAGYAR IGAZSÁG?
Napjainkban is sokan használnak USB 2.0-s eszközöket, ezek általában olcsóbbak, és mondjuk Word és Excel dokumentumok, kisebb mp3-gyűjtemények hurcolására gond nélkül használhatók. De aki már próbált több tíz gigabájtos videoanyagot átmásolni egy hordozható USB-s eszközre, az tudja, hogy a technológia elérte a korlátait, hacsak valaki nem akar mindig órákig várakozni a másolások befejeztére. De mondjuk egy billentyűzet vagy egér számára ez a kapcsolat is elegendő a PC-nkkel.
Honnan tudjuk, hogy egy gép USB-csatlakozója 2.0-s vagy 3.0-s? Ha utóbbi, akkor vagy kék színű a csatlakozó belsejében a műanyag, vagy pedig mellé írják az SS jelölést, ami a már említett SuperSpeed rövidítése: ezt a 625 megabájt/másodperces sebességet az USB 3.0-s csatlakozó tudja, míg az USB 3.1 már 1250 megabájt adatot is át tud préselni másodpercenként. Jó hír, hogy a szabvány mindig visszafelé kompatibilis maradt, tehát egy USB 3.0-s csatlakozóval is működik akár USB 2.0-s vagy 1.1-es eszköz, csak nem lesz képes a csatlakozó által támogatott maximális átviteli sebességet kihasználni.
MOSTANTÓL LESZNEK BONYOLULTAK A DOLGOK
De hogy mégse legyen túl egyszerű a dolog, az USB 3.1 bevezetésével párhuzamosan egy újfajta csatlakozó, az USB Type C (röviden USB-C) is debütált, ma már a legtöbb új okostelefont is ezzel szerelik fel. Ez a korábbi USB-csatlakozókkal szemben teljesen konvex, kétoldalt ívelt formájú, tehát bármelyik irányból be lehet dugni a csatlakozóba. Ez azért fontos, mert az eredeti USB csatlakozóit mindig csak egy adott irányból lehet csatlakoztatni, így sokszor csak pár nekifutás után sikerül bedugni a drótot.
Mi a baj a Type-C-vel? Csak annyi, hogy ezt a csatlakozótípus nem része az USB 3.0 vagy újabb szabványoknak, így ránézésre nem lehet tudni, hogy az ilyen csatlakozóval szerelt gép vajon lassú USB 2.0-es, esetleg USB 3.0 vagy 3.1-es támogatást kínál. Ennek legfeljebb a gép specifikációjában nézhetünk utána, esetleg a már korábban említett SS, vagyis SuperSpeed feliratot kereshetjük a port mellett.
Az USB-C nagy előnye, hogy ha mögötte fejlett technológiát (lapkakészletet) alkalmaznak, akkor olyan univerzális csatlakozóként lehet használni, amin keresztül a gépet hálózathoz, monitorhoz, tévéhez, projektorhoz is csatlakoztathatjuk, külső eszközöket dughatunk rá, vagy épp feltölthetjük az akkumulátort.
Viszont az, hogy az adott gép ezek közül mit támogat, csak a részletes specifikációból derül ki, ennek érdemes mindenképp utánanézni. Mostanra már olyan pendrive-okat is lehet venni a legtöbb helyen, amelyek egyik oldala USB-C, a másik pedig hagyományos USB-A, így régi és új számítógépekkel is használható. USB-C kábelből viszont érdemes ismert gyártó termékét választani, hogy még véletlenül se okozzon zárlatot, tönkretéve a PC-nket vagy telefonunkat.
Nyitó illusztráció: ThinkStock
