Tech

Nem vicc: itt a vibrátor férfiaknak

A MysteryVibe két éve állt elő Crescendo nevű, hölgyeknek szánt vibrátorral, és a cég állítása szerint olyan visszajelzéseket kaptak, hogy a férfiaknak is jó lenne egy hasonló eszköz, így némi kutatást/fejlesztést követően idén bemutatták a Tenuto szexjátékszert, amit már kifejezetten pasiknak szánnak.

A szerkezetet a péniszre kell húzni, és a gyártó szerint a kütyü nem csak önmagában, hanem aktus közben is képes növelni az együttlét élvezeti értékét. Ezt összesen hat motor garantálja, amiknek a teljesítménye állítható magán az eszközön, illetve a kapcsolódó okostelefonos alkalmazás segítségével,

hiszen lassan fakanalat sem kapni letölthető app nélkül.

Az apró motorok és a péniszhez, illetve az ágyékhoz érő felületek együttesen stimulálják a testet és a véráramlást, ami a tervezők szerint jóval intenzívebb orgazmust eredményez, arról nem is beszélve, hogy a partnerrel érintkezve a motorok a másik testén is kifejtik a jótékony hatásukat.

A MysteryVibe új játékszere ugyan még nincs kereskedelmi forgalomban, de már bárki számára előrendelhető, méghozzá nagyjából 30 000 forintnak megfelelő euró ellenében – már ha érezzük a késztetést a szexuális életünk hat motorral történő felturbózására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik