Tech

Érzelemfelismerő sapkával figyelik meg dolgozóikat a kínaiak

Kína megfigyelési rendszeréről és mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseiről korábban már több alkalommal is írtunk, de most az eddigieknél is bizarrabb hírről kell beszámolnunk. Több kínai kormányzati cég, illetve a kínai hadsereg is aktívan tesztel már olyan fejlesztéseket, amelyek segítségével képesek megfigyelni az alkalmazottak agyi aktivitását, és ezáltal azonosítani érzelmeiket.

Az „érzelmi megfigyelési technológiát” annak céljából használja a munkáltató, hogy felismerje a dolgozók hangulatváltozásait, így tudják kalibrálni a cégnél, hogy a mennyi pihenőidő szükséges, milyen jellegű feladatot osszanak ki, vagy akár arról is információt nyújt, hogy mikor érdemes valakit hazaküldeni.

A módszer lényege, hogy vezeték nélküli érzékelőket helyeznek a dolgozók munkahelyi sapkájában, a szenzorok által fogott, agyi aktivitásról szerzett információkat pedig mesterségesintelligencia-algoritmusok elemzik, amik felismerik a munkahelyi feszültségre, szorongásra, stresszre utaló jeleket.

Az eddigi tapasztalatok szerint a módszer növeli a produktivitást és a cég nyereségességét is, az állami Zhejiang Electric Power vállalat arról számolt be, hogy 315 millió dollárral nőtt a profitjuk, mióta a technológiát 2014-ben tesztelni kezdték.

Épül az ország, ahol senki nem bújhat el a kormány elől
Kínában egyre fejlettebb módszerekkel figyelik meg az embereket, és ez még csak a kezdet.

A South China Morning Post információi szerint a több tucat cég és a kínai hadsereg ugyan eltérő programokat alkalmaz, ám mindegyiket a kormányzat által pénzelt Neuro Cap megfigyelési projekt fejleszti, amin a Ningbo Egyetem szakemberei dolgoznak.

Eleinte kellemetlenségérzetet és ellenállást váltott ki a dolgozókból, hogy azt hitték, olvasunk a gondolataikban. De miután megszokták az eszközt, azóta mindennap viselik a munkájuk során.”

– mesélte Jin Jia agykutató professzor a SCMP-nek.

A szakértő azt is megosztotta az újsággal, hogy csupán az agyhullámok elemzése elég ahhoz, hogy egy vezető felismerje, mikor kell hazaküldeni a dolgozót, és ez rendkívül hasznos.

Amikor a rendszer figyelmeztetést küld, a vezető azt kéri az alkalmazottól, hogy vegyen ki pihenőt, vagy végezzen kevésbé kritikus feladatot. Néhány munkához elengedhetetlen a magas szintű koncentráció, és nincs helye hibázásnak.”

Az érzelmi megfigyelés egy újabb szelete Kína megfigyelési rendszerének, ami főként az arcfelismerésre, a rengeteg térfigyelő kamerára, és az internet egyre szorosabb cenzúrájára támaszkodik.

A CB Insights elemzése szerint Kínának egyébként ötször annyi, MI-vel kapcsolatos levédett szabadalma van, mint az Egyesült Államoknak.

(Kiemelt illusztráció: ThinkStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik