Tech

Gyilkos robotok miatt bojkottáltak egy egyetemet

Mesterségesintelligencia-kutatással és robotikával foglalkozó vezető kutatók bojkottba kezdtek egy dél-koreai egyetem ellen, amiért az együttműködésre lépett a kétes hírű Hanwha Systems nevű fegyvergyártóval. Több mint 50 szakember fejezte ki aggodalmát 30 országból azzal kapcsolatban, hogy hadászati célokra használják fel az MI-vel kapcsolatos különféle fejlesztéseket.

Shin Sung-chul, a koreai Tudományos és Technológiai Intézet (KAIST) elnöke azt válaszolta, hogy az intézmény nem vesz részt olyan kutatásokban, amelyeknek emberi felügyelet nélkül működő, autonóm fegyverek kifejlesztése a célja. Tisztelik az emberi méltóságot és tudatában vannak a technológia felhasználásával kapcsolatos etikai aggodalmaknak.

Az egyetem hivatalos válasza szerint az általuk fejlesztett algoritmusokat logisztikai rendszerekhez, pilóta nélküli légi járművek navigációs rendszeréhez, és fejlettebb követőrendszerekhez használnák fel.

Noel Sharkey professzor, aki a „gyilkos robotok” ellen indult kampányt vezeti, elsők közt fejezte ki örömét a válasszal kapcsolatban, de közölte, hogy addig nem szüntetik meg a bojkottot, amíg az aláírók nem mérlegelték alaposabban a Kaist és a Hanwha közti kapcsolatot. Az akadémikusok addig semmilyen téren nem járulnak hozzá az intézményben folyó kutatásokhoz és fejlesztésekhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik