Tech

Ez a robot bárkit lemos a táncparkettről

Míg sokan arra figyelmeztetnek minket, hogy a szuper intelligens gépagyak jönnek és átveszik az uralmat a világ felett, addig egyes robotok csak annyit csinálnak, hogy táncolgatnak és közben senkinek sem ártanak. Az ANYmal által készített négylábú robotot a svájci ETH Zurich kutatói tanították meg arra, hogyan kell ropni a táncparketten.

A fejlesztés igazi érdeme, hogy ANYmal valós időben reagál a hallott zenére, nem pedig előre programozott táncmozdulatokat miatt rángatózik úgy, ahogy. Ehhez több részfeladatot is el kell végeznie: először felismeri a zene ritmusát, eltervezi a következő mozdulatot, majd azt végre is hajtja, miközben végig ellenőrzi lépéseinek helyességét.

„Szeretnénk életszerű mozdulatokra is megtanítani. A tánc rendkívül emberi és mozgásigényes tevékenység, így meglehetősen nagy kihívás az utánzása.” – fejtette ki az egyik fejlesztő.

Ugyan ez egy kifejezetten mókás formája a mai robotikai fejlesztések alkalmazásának, az általa szerzett tapasztalatokat később akár ipari környezetben, vagy felderítésre és mentési küldetésekre készülő gépek fejlesztésében is kamatoztathatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik