Tech

Leszúrta egy karddal, mert párkereső alkalmazás volt a telefonján

A Tinder napjaink egyik legnépszerűbb társkeresője, ahol némi információ megadása és pár kép feltöltése után mások profiljának jobbra vagy balra húzásával dönthetünk arról, hogy ismerkednénk-e vele: ha mindkét fél jobbra húzza a másikat, akkor lehetővé válik a kapcsolatfelvétel, és az ismerkedés.

Az évek óta népszerű okostelefonos applikáció kapcsán bőven találkozhattunk már happy endre végződő és egészen horror sztorikkal is, és a legutóbbi amerikai eset is az utóbbi kategóriába tartozik, azzal a fura csavarral, hogy nem két Tinder-felhasználó megismerkedése vezetett szürreális bűncselekményhez.

A 30 éves Emily Javier a saját bevallása szerint azután vásárolt szamuráj kardot egy plázában, hogy a 29 éves barátja telefonján megtalálta a párkereső alkalmazást. A nő ráadásul nemcsak megvette a veszélyes eszközt, de egy este megvárta a villanyoltást, és

a sötétben szúrta nyakon az ágyban fekvő Alex Lovellt.

Emily a támadást követően felhívta a rendőrséget, már a telefonban bevallotta, hogy ő volt az elkövető, majd az őrizetbe vételét követően elárulta, hogy nemcsak a Tinder volt gyanús számára, de fura karmolásokat fedezett fel a barátja hátán, illetve egy idegen vörös hajszálra is rábukkant a fürdőjükben.

Lovell a támadást követően életveszélyes sérülésekkel került kórházba, állapota egyelőre ismeretlen, Emily Javier pedig őrizetbe vették, 350 000 dollár fejében kerülhet szabadlábra, és már vár rá egy tárgyalás, ahol előre megfontolt gyilkosság vádjával áll a bíróság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik