Tech

600 számítógépet nyúltak le adatközpontokból bitcoin-bányászatra

ismeretlen elkövetők körülbelül 600 számítógépet loptak el Izlandon helyi adatközpontokból kriptobányászati célokra. A felszerelés együttes értéke kétmillió dollár (kb. 509 millió forint) körül lehet, eredetileg is bányászatra használták azokat.

A nyomozók szerint minden jel arra utal, hogy egy rendkívül jól szervezett bűncselekményről van szó, és ilyen mértékű rablást még nem láttak korábban. A lopások december és január hónapban történtek. Eddig tizenegy embert tartóztattak le, köztük egy biztonsági őrt is. Az izlandi média „a nagy bitcoin-rablás” néven emlegeti az esetet.

Izlandon olcsó az áramfogyasztás és gyors a net, ezért a bányász-gépfarmok jelentős része itt települ, kvázi ez a világ bitcoinközpontja. A rendőrök az ország energiafogyasztásának monitorozásával próbálják felkutatni, hol lehetnek az eltűnt eszközök, eddig még egyet sem találtak meg. Azokon a területeken ugyanis, ahol kiugróan sok áram fogy, ott minden bizonnyal egy bányászközpont található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik