Tech

Úgy látszik, egy találmány csak akkor változtatja meg a világot, ha már a kínaiak is rendesen le tudják másolni

Kipróbáltuk az Apple fülhallgatójának filléres változatát, és elmondjuk, miért szabad csak drágát venni ezekből az eszközökből.

Az Apple 2016 szeptemberében jelentette be, hogy hamarosan piacra dobja az első sajátmárkás, vezetéknélküli fülhallgatóját, az AirPodst. Az eszköz külsőre majdnem pontosan úgy néz ki, mintha a mérnökök az iPhoneok mellé adott, hagyományos EarPodsról levágták volna a vezetéket.

A füles belseje azonban teljesen átalakult: az AirPods kapott egy w1 nevű chipet, ami az Apple szerint nemcsak a vezetéknélküli kapcsolat stabilitását segíti, hanem még a hangzást is feljavítja. A fülhallgató egyébként érintésérzékeny is lett, így gombok nélkül is léptethetünk zenét, felvehetünk telefonhívást, vagy felébreszthetjük Sirit.

Az AirPods-zal az iPhone óta görcsös innovációs kényszerben szenvedő Apple újra megpróbálta diktálni a tempót a világnak és a piacnak, több kevesebb sikerrel.

A termék elérte, hogy a vállalat vezetéknélküli forradalmának egyik leghasználhatóbb eleme legyen, ellenben azokkal a méregdrága Macbook Prókkal, amikbe csak USB-C bementeket voltak hajlandók tenni, mondván, ők (az Apple) egy olyan világban hisznek, ahol az adatainkat inkább felhőkben tároljuk.

Az kétségtelen, hogy a technológia tényleg a vezetéknélküliség felé halad, de wireless forradalomról még nagyon nem beszélhetünk. Hogy miért nem, arról majd picit később.

Ennyi az ára

Mindent összevetve az Apple fülhallgatója egy használható eszköz lett, cserébe viszont jó drága. Az AirPodst itthon 60 ezer forintért lehet megvásárolni, ez az összeg legalább hússzor annyi, mint amennyit az emberek átlagosan fülhallgatóra szoktak költeni.

Így aztán lehet akármilyen jó az eszköz, ezért az árkülönbségért a felhasználó nem kap annyival többet, hogy megérje neki váltani.

Az Apple fülhallgatója hiányosságai ellenére is el tudta érni, hogy a piac utána induljon: a Samsung is piacra dobott egy teljesen vezetéknélküli fülest, a Gear IconX-et, majd sorra jöttek a hasonló koncepciójú termékek, mint a Google Pixel Buds vagy a Beoplay E8, ami az egyik legjobb a kategóriában.

A fenti riválisok árban szinte mind az AirPods alá tudtak menni, de úgy igazán egyik gyártó sem tudta „demokratizálni” a piacot. Ezért nem látunk ma még mindenkit az utcán vezetéknélküli fülessel, és persze azért, mert a kínaiak még nem tudják jó minőségben lemásolni a technológiát. Pedig ez utóbbi szempont a jövőben egyre fontosabbá válhat, hiszen például okosórát vagy fitness trackert már egész jó minőségben, elérhető áron tudnak gyártani.

A vezetéknélküli technológiát egyelőre még nem ismerték ki tökéletesen, ráadásul annyira nagyon olcsón sem adják. Erről személyesen is meggyőződhettünk, amikor kipróbáltuk az AirPods filléres másolatát, az iFanst, ami nagyjából 3 napig bírta a gyűrődést.

Kicsit nagyobb, kicsit vastagabb, de nem csúnya

A iFans legjobb tulajdonsága a külseje. Ha csak egy gyors pillantást vetünk rá, hirtelen el sem tudjuk dönteni, hogy igazi, vagy másolat. Bár maga a füles kicsit nagyobb és kicsit vastagabb, mint az eredeti, de még így is egy egészen szép, formás eszközről beszélünk.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Az eredeti AirPods egyik legfontosabb eleme a kis doboz, ami nemcsak tölti a fülhallgatókat, hanem igazából a bluetooth kapcsolatért is felel. A kínai AirPodsnál itt kezdődnek a problémák, ugyanis a doboz legalább másfélszer akkora, mint az eredeti, amivel önmagában még nem lenne baj, ha megfelelően működne. De hogy valami jót is mondjunk róla: a tokként funkcionáló doboz alján meglepetésre nem USB 2.0 csatlakozó található, hanem egy Apple-féle lightning bemenet.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A külső tehát az iFans legerősebb oldala, de lássuk, mi történik, amikor használni akarjuk

Érdekes módon nem a hangminőségnél vérzik el a kínai fülhallgató, hanem már jóval előtte, a párosításnál. A kapcsolódás meglehetősen nehézkes, pláne az eredetihez képest, aminél elég csak kinyitnunk a dobozt, és már hallgathatjuk is a zenét. Az iFans fülesei sokszor lassan kapcsolódnak a telefonhoz, ráadásul egy egész procedúrán kell átverekednünk magunkat, mire eljutunk a lényeghez:

  • Előbb párosítanunk kell az egyik fülhallgatót a telefonunkkal
  • Majd be kell kapcsolni a másikat is, ami megtalálja a már kapcsolódott párt
  • A két fülhallgató egymásra talál, összedolgoznak, majd hallgathatjuk a zenét
  • Vagy nem

A legnagyobb probléma, hogy a folyamat közben az egyik füles sokszor nem találja a másikat, ilyenkor pedig elölről kell kezdenünk az egész szenvedést. A párosítás után viszont szépen működik a dolog, de sajnos csak addig, amíg ki nem megyünk a szabadba, ott ugyanis sokszor akadozik a jel, így a zene sem mindig folyamatos. Összességében tehát működik a rendszer, de közel sem megbízhatóan. A zene minősége megfelelő, de sok basszusra ne számítsunk, a mélyek szinte egyáltalán nem hallhatók. Viszont amikor működik, akkor hangerőben és tisztaságban viszont egész jól teljesít az iFans.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Telefonálásra is alkalmas a fülhallgató: hívásokat fogadni az eszköz oldalán található kis gombokkal lehet, amikkel a zenét megállítani, vagy léptetni is tudjuk. A funkció összességében működőképes, de rengeteg dolog befolyásolhatja a hangminőséget, így ha fontos hívást várunk, akkor inkább emeljük a fülünkhöz a telefont. Az üzemidő leírásakor a kínaik nagyon nagyvonalúak voltak az iFansszel, ami papíron 2 és fél órát bír töltés nélkül. A valóságban ez az időtartam nagyjából 45 perc folyamatos zenehallgatást jelent, ezután az eszköz kínai angolsággal a fülünkbe ordítja, hogy

LOW BATTERY

Így az már mindegy is, hogy a tokkal elvileg mennyit bírna, hiszen világos, hogy az fülhallgató ezen a téren a legkiszámíthatatlanabb.

És végül elértünk a legszomorúbb részhez: az eszközt mindössze három napig tesztelhettük, mivel a fülhallgatókat töltő tok ennyi idő után ment tönkre.

Ahhoz viszont ez a három nap is elegendő volt, hogy kiderüljön: aki 2018-ban szeretné átélni a vezetéknélküli jövőt, annak többet kell költenie 8 ezer forintnál, mert ez a technológia jelenleg nem hozható ki fillérekből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik