Tech

Kétségbeesett lépésre szánta el magát a Microsoft

A redmondi cég a legtöbbeknek inkább a Windowsról ismert, de a Microsoft azért elég vastagon benne van a hardverbizniszben is, azon belül a játékkonzolok között az Xbox One játékgéppel, ami a cég harmadik generációs modellje az Xbox és az Xbox 360 után. A konzol eredetileg 2013 őszén került a boltokba, és azóta érkezett belőle egy fazonigazított Xbox One S modell, és tavaly ősszel a valaha készült legerősebb otthoni játékgép, a korábbinál jóval combosabb hardverrel felszerelt Xbox One X.

Látványban kiváló az Xbox One X, de azért nem kötelező vétel
Az új konzol ereje megkérdőjelezhetetlen, de ettől még nem olyan játékgép, amire gondolkodás nélkül érdemes lecsapni.

Azonban a Microsoft hiába alkotta meg az erős konzolt, ami képes natív 4K-ban futtatni bizonyos játékokat, eladások terén nagyon csúnyán le vannak maradva a konkurens PlayStation 4 mögött, és lassacskán a tavaly tavasszal megjelent Nintendo Switch is kezd a nyakukra nőni. Ahogy azt egy korábbi cikkükben mi is fejtegettük, az Xbox legnagyobb problémája, hogy szűkölködik a vásárlásra ösztönző exkluzív játékokban, és ez belátható időn belül nem is változik majd jelentősen.

Nem a nyers erő dönti el a konzolháborút
Hamarosan kapható a valaha készült legerősebb konzol, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a Microsoft és az Xbox One X nyert helyzetben van. Sőt!

A Microsoftnak persze lépnie kell valamit, hogy növelje a konzol iránti érdeklődést, és ennek érdekében egy meglehetősen kétségbeesett lépésre szánták el magukat. A Major Nelson néven ismert Larry Hyrb, az Xboxért felelős fejesek egyik a Facebookon jelentette be, hogy a jövőben az Xbox One exkluzív játékok a megjelenésük pillanatától elérhetők lesznek az Xbox Game Pass keretén belül.

Forrás: Major Nelson / Facebook

Az Xbox Game Pass egy olyan előfizetéses szolgáltatás, ami meglehetősen csekély összegért, havi 2500 forintért hozzáférést biztosít egy csomó játékhoz, amik az előfizetés időtartama alatt bármikor letölthetők és játszhatók. A Microsoft friss bejelentése tehát azt jelenti, hogy az Xbox One tulajdonosok az átlagosan 18 000 forintért árult Xbox-exkluzív játékokhoz simán hozzájuthatnak a 2500 forintos előfizetéssel.

2018-ban eddig három jelentősnek titulált címről tudunk: Crackdown 3, Sea of Thieves és a State of Decay 2 – ezek a játékok már a megjelenésük napján elérhetők lesznek a 2500 forintos Xbox Game Pass előfizetés keretében. Habár az kétségtelen, hogy ez a lépés sokak figyelmét a konzol felé irányíthatja és csábító lehet a vásárlás gondolata, de az mindenképpen meglepő, hogy a Microsoft így beáldozta a saját játékait a konzoleladások növelése érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik